Klopp: még van hova fejlődni

Jürgen Klopp

A Liverpool nem fog a babérjain ülni - ígérte Jürgen Klopp, aki szerint az angol labdarúgó Premier League-et megnyerő csapatának még van hova fejlődnie.

A bajnok együttes játékosai szerda este, a Chelsea felett aratott 5-3-as győzelem után vehették kezükbe a trófeát a szokásos látványos elemekkel, de üres lelátók előtt megrendezett díjátadó ceremónia keretében.

A német tréner csapata tavaly megnyerte a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát és a klub-vb-t is.

"Anglia, Európa és a világ bajnokai vagyunk. Tudom, hogy ez, hogy hangzik, de ez az igazság. Őszintén szólva hihetetlen" - lelkendezett Klopp, aki ugyanakkor azt ígérte, nem fognak leállni, vannak még saját magukkal szemben megfogalmazott kihívások, a játékosok pedig egyenként is képesek még fejlődni.

"Öt éve azt kértem a szurkolóktól, hogy higgyenek bennünk. A kétkedőknek azt mondtam, bízzanak bennünk és közösen megcsináltuk" - mondta a vezetőedző az utolsó hazai bajnoki találkozó után

A második helyezett Manchester City előtt 18 pontos előnnyel álló Liverpool - amely 30 év elteltével lett ismét angol bajnok - a PL-idényt a Newcastle vendégeként zárja vasárnap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?