Királyhelmeciek az éjjeli futáson

Helmecikocogók

Pénteken második alkalommal kerül megrendezésre a kelet-magyarországi régió egyetlen éjszakai futóversenye, a Tokaj By Night Run. 21 órakor a Fesztiválkatlanból egyszerre rajtolnak el az 5, ill. 10 km-es távon indulók, összesen 606-an.

Áthaladnak a történelmi belvároson, valamint a tokaji Kopasz-hegyet megkerülő, nemrégiben átadott kerékpárút egy szakaszán is. Az útvonal egyik legkülönlegesebb része az Erzsébet királyné hídja lesz, amelyen a futók többször is áthaladnak.

A Királyhelmeci Kocogókat mindkét távon 5-5 versenyző képviseli. „A Kassa–Miskolc, valamint az Ultra Balaton versenyek után idén már a harmadik versenyen indulunk el közösen. Tavaly nagyon szépen szerepelt Sirokmán Attila, aki 5 km-en 12.-ként ért célba a 334 résztvevő közül. A férfiak közt 10. lett, kategóriájában (Masters férfi) pedig a 2. legjobb, de a többiek is kiválóan szerepeltek. Remélem, jól sikerült a felkészülésünk, izgatottan várjuk a rajt pillanatát” – mondta lapunknak Borisza Brigitta, a bodrogközi sportegyesület vezetőségi tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?