Kincset találtak az olimpikonok

Csicsmány (Čičmany) |

<p>A 18. század elejéről származó érméket talált két amatőr filmes Čičmany közelében – hangzott a szenzációs hír.</p>

Tegnap kiderült, az érmék a 21. század elejéről származnak, az igazi kincs pedig a čičmanyi motívumvilág, amely a Londonba készülő olimpiai szövetség formaruháját is díszíteni fogja.

A kincsről főműsoridőben számoltak be a kereskedelmi és a közszolgálati tévécsatornák híradói, de a felfedezés napilapokban is helyet kapott. Megszólaltak régészek (akik furcsállták, hogy az érméken van évszám, de nincs érték), megszólalt Čičmany polgármester asszonya (aki nem is akarta palástolni lelkesedését), s a Zsolnai járás legmagasabban fekvő, alig 200 lakosú faluja egy csapásra a középpontba került (sőt, akár még nagyobb nyilvánosságot is kaphatott volna, ha nem jön közbe a kormány bukása). A különös érméken a hagyományos čičmanyi minták szerepeltek – ilyen motívumok díszítik a település tipikus faházait is.

„Az volt a célunk, hogy a figyelmet arra irányítsuk, amink van: a hagyományainkra, értékeinkre. Számunkra igazi kincs volt, amikor felfedeztük a čičmanyi motívumokat, amelyek a szlovák olimpiai küldöttség ruháin is szerepelni fognak. Szeretném, ha ezek az egyedi formák azonnal beazonosíthatóvá tennék a szlovákiai sportolókat, ahogyan a kanadaiakat rögtön felismerjük a juharlevélről, a horvátokat meg a piros-fehér kockákról” – nyilatkozta Miroslav Jankovič, a formaruhát gyártó cég ügyvezetője a tegnapi sajtótájékoztatón, ahol bemutatták az olimpiai kollekció első darabjait.

Külföldön nem szokatlanok a hasonló gerillakampányok, de Szlovákiában ritkaságnak számítanak. Az álhírnek sokan bedőltek, Čičmany lakosai is, akik csak a vasárnapi falugyűlésen tudták meg, mi az igazság a rejtélyes kinccsel kapcsolatban. A mulatsággal egybekötött rendezvényen jelen volt néhány szlovák olimpiai reménység is, Danka Barteková és Zuzana Štefečeková sportlövők, akik biztosan ott lesznek Londonban, illetve Samuel Piasecký tornász, akinek még kvalifikálnia kell az ötkarikás játékokra.

Emlékül és talizmánként minden szlovákiai olimpikon kap egy-egy érmét a čičmanyi kincsből. František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke kijelentette, reméli, a „hamis érmék” szerencsét hoznak a szlovák küldöttségnek, amely sok igazi éremmel fog hazatérni Londonból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?