Kimagaslottak a komáromiak a gimibajnokságon

gimbajnokság
Ipolyság |

A szokásosnál gyérebb volt az érdeklődés a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának röplabdatornája iránt, amelyet idén Ipolyságon rendeztek.

A lányoknál három, a fiúknál négy csapat nevezett be, a vendéglátó Szondy György Gimnázium mellett a galántai Kodály Zoltán Gimnázium és a komáromi Selye János Gimnázium küldött mindkét kategóriába csapatot, a komáromi Marianum csak a fiúknál képviseltette magát.

„Nem teljesen értem, miért volt ilyen kevés érdeklődő – mondta lapunknak Szikora Gábor szervező. – Megértem, hogy Kassáról nem egyszerű ideutazni, de Ipolyságon is van egyházi gimnázium is, a környéken pedig Zselízről, Párkányból, Léváról is jöhettek volna. A kollégák azt is fontolgatják, hogy jövőre egy kétnapos rendezvény keretében Komáromban rendeznék meg az összes sportág gimibajnokságát.”

A színvonal azonban így is nagyon jó volt. Mind a lányoknál, mind a fiúknál a komáromi Selye János Gimnázium csapata lett a győztes „Izgalmas meccseket láthattunk, jó hangulatban. A komáromiak kimagaslottak a mezőnyből, hiszen ők már regisztrált játékosok, félprofinak számítanak. A mieink is derekasan helytálltak” – tette hozzá Szikora Gábor.

Érdekes

Tarolt a Selye-gimi

SZLOVÁKIA MAGYAR GIMNÁZIUMOK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, Ipolyság – fiúk: Galánta–Selye János Gimnázium 0:2 (-10. -12), Ipolyság–Marianum 2:0 (13, 16), SJG–Marianum 2:0 (12, 5), Galánta–Ipolyság 0:2 (-8, -13), Ipolyság–SJG 0:2 (-16, -15), Marianum–Galánta 0:2 (-13, -15). Végeredmény: 1. Komáromi Selye János Gimnázium, 2. Ipolyság, 3. Galánta, 4. Marianum Komárom.

Lányok: Selye János Gimnázium–Galánta 2:0 (21, 14), Ipolyság–SJG 0:2 (-13, -17), Galánta–Ipolyság 2:0 (14, 22). Végeredmény: 1. Komáromi Selye János Gimnázium, 2. Galánta, 3. Ipolyság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?