Kiesett a 16 között a párbajtőröző Imre Géza

London |

<p>Imre Géza kikapott második asszójában, így kiesett a legjobb 16 között a férfi párbajtőrözők szerdai egyéni versenyében a londoni olimpián.</p>

A 37 éves, 1996-ban, Atlantában bronzérmes, csapatban ötkarikás ezüstérmes és kétszeres világbajnok magyar vívó, a viadal hetedik kiemeltje a marokkói Abdelkarim el-Hauari magabiztos kiejtése után a norvég Bartosz Piaseckivel csapott össze. A 25 esztendős északi versenyző az első körben nagy csatában, 14-13-mal búcsúztatta a franciák háromszoros vb-aranyérmesét, Gauthier Grumier-t, s ez mutatta, hogy - bár a nemzetközi porondon nincsenek kiemelkedő eredményei - semmiképpen sem szabad lebecsülni.

A nyolcaddöntő első szakaszában gyorsan potyogtak a találatok, s a három perc letelte után a hórihorgas, Imrénél majd egy fejjel magasabb rivális vezetett 9-5-re. A magyar a folytatásban sem érzett rá, hogy mit is kellene csinálnia, így pillanatok alatt 12-5, majd 13-6 és 14-7 lett "oda". Ekkor már csoda kellett volna a magyar továbbjutásához, de a BHSE hatszoros Európa-bajnok párbajtőrözője nem tudta megtörni ellenfele lendületét, s megszületett a győztes norvég találat is.

"Próbáltam kivédeni a szúrásait, de gyakorlatilag mindenhol eltalált. Egyszerűen nem tudtam felvenni a ritmusát" - nyilatkozott a meccs után a láthatólag nagyon csalódott magyar vívó, aki elárulta: eredetileg úgy tervezte, hogy a jövő évi, budapesti világbajnokságig folytatja a pályafutását, de mostani produkciója után elgondolkozik a jövőről.

Eredmények:

férfi párbajtőr, egyéni:

a 16 között:

Bartosz Piasecki (norvég)-Imre Géza 15-7

korábban:

a 32 között:

Imre - Abdelkarim el-Hauari (marokkói) 15-8

mre Géza volt az utolsó, aki a mindössze négyfős magyar vívóküldöttségből pástra lépett az olimpián: korábban a kardozó Szilágyi Áron aranyérmet szerzett, a tőröző Mohamed Aida a nyolcaddöntőben, a párbajtőröző Szász Emese pedig a 32 között búcsúzott. Magyar csapat nem szerzett kvótát az ötkarikás játékokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?