Két triplázó Hontfüzesgyarmaton

hontfu
Hontfüzesgyarmat |

Osztálykülönbség volt a két csapat között, a hontfüzesgyarmatiak valósággal megsemmisítették a garamszentgyörgyieket, 
7:1-re győztek a lévai területi labdarúgó-bajnokság VI. MEVASPORT Ligájának szomszédvári rangadóján.

Az első negyedórában villámrajtot vettek a hontfüzesgyarmatiak, akik nagy harci kedvvel és lendülettel vetették magukat a küzdelembe, és háromszor is megrezegtették Jozef Belluš kapus hálóját. Aztán egy fölöslegesen összehozott öngól feltűnően visszavetette őket, és a félidő hátralévő ideje alatt lagymatag játszadozás folyt a pályán.

„A szünetben alaposan fejmosást tartottam, higgadtabb és precízebb játékot kértem a fiúktól. A második játékrész kezdetén még akadozott a gépezet, ám a Ján Adami által szerzett negyedik gól után felpezsdültek a párharcok, és szemrevaló focit élvezhetett a közönség” – tájékoztatott Karol Pilinský hontfüzesgyarmati edző. 

A fiatalokból álló, tapasztalatlan vendégcsapat erőtlenül szövögette a támadásokat, de igazából a középpályássor és a védelem sem állt feladata magaslatán. „Ha jobban odafigyelünk és tökéletesebben összpontosítunk, akár két számjegyű vereséget is mérhettünk volna vetélytársunkra. A gólszerzésben Ján Adami és Marek Kalman jeleskedett, mindketten három alkalommal vették be riválisunk kapuját. Vasárnap Felsőzsemberen lépünk pályára, véleményem szerint van annyi erő és lendület védenceimben, hogy három értékes ponttal térhetünk haza” – jegyezte meg Pilinský. 

„Szégyenteljes teljesítményt nyújtottunk, az első perctől kezdve tehetetlenül, feltett kézzel játszottunk. Némileg mentségünkre szolgál, hogy hat állandó játékosunk hiányzott, akiket nem tudtunk kellőképpen pótolni” – fogalmazta meg tömören észrevételeit Tóth Péter garamszentgyörgyi klubmenedzser.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?