Két futamról tiltották el a rivális motorját verseny közben lefékező pilótát

Romano Fenati
Misano |

Két futamon nem vehet részt az olasz Romano Fenati, aki vasárnap, a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján 200 km/órás sebességnél meghúzta egyik riválisa fékkarját. Csapata szerződést bontott vele.

 

A 22 éves Fenati a Moto2-es futam 23. körében a Stefano Manzival szemben elkövetett sportszerűtlenségéért azonnal kizárták, ami már automatikusan egyfutamos eltiltást jelentett.

A Motorsport-Total szakportálnak Fenati azzal indokolt, hogy Manzi a viadal során korábban már kétszer meglökte őt.

"Ez persze nem magyarázza meg a tettemet, de mindig ugyanazok a versenyzők teszik tönkre a futamokat" - nyilatkozta. Hozzátette: valóban nem volt bölcs dolog részéről, hogy meghúzta riválisa fékkarját, ami nemcsak Manzinak, hanem még neki is veszélyes helyzetet teremtett.

A pilóta csapata, a Marinelli Snipers közleményben határolódott el Fenati cselekedetétől, azt "megbocsáthatatlannak" nevezte, és elfogadta a büntetést. Egyben jelezte, hogy szerződést bontott a versenyzővel.

 

Az eset érdekessége, hogy Fenati a szezon után készült elhagyni a Marinelli Sniperst, és éppen a Forwardhoz, pontosabban a következő szezonban annak alapjaira építkező MV Agustához készült. Giovanni Castiglioni, utóbbi csapat főnökének véleménye után azonban Fenati pozíciója erősen megingott.

"Ez volt a legrosszabb dolog, amit motorkerékpár-versenyen valaha láttam" - írta Instagram-oldalán Castiglioni. Kiemelte: egy igazi sportember soha, semmilyen körülmények között nem viselkedhet így, és ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a korábbi megállapodásuk ellenére Fenati ne az ő versenyzőjük legyen.

A történtek kapcsán sok pilótatárs formált véleményt. A brit Cal Crutchlow egy életre eltiltaná a versenyzéstől Fenatit. A spanyol Pol Espargaro "szégyennek" nevezte az olasz cselekedetét, szerinte egy versenyzőnek soha nem szabadna megtennie hasonlót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?