Két bajnoki címmel megspékelt szlovák csúcs

Vodnyanszká Renáta

Sikeres fedett pályás idényt zárt Vodnyanszká Renáta tizenöt éves dunaszerdahelyi távolugró. Korosztályában, az idősebb diákok között és az ifjúságiak mezőnyében egyaránt 567 centivel lett országos bajnok, előtte pedig huszonhat éves szlovák csúcsot adott át a múltnak 577 cm-es ugrásával.
 


„A diákversenyen sokkal jobban éreztem magam, energiadúsabb voltam, mint előtte az ifik között, amikor nem volt pontos deszkafogásom. Egészében véve azonban többet vártam magamtól, újabb egyénit akartam ugrani az országos bajnokságokon, de úgy érzem, az 567 centi is nagyon jó eredmény” – mondta érdeklődésemre az immár nyolcszoros országos korosztályos bajnok.


Édesanyja és edzője egy személyben, Medgyes Renáta nagyon elégedett Renikével. „Amit csak lehetett, elértünk, sőt túl is szárnyaltuk – fűzte hozzá az korábbi kiváló ugróatléta. – Az volt a célunk, hogy amennyit tavaly a szabad ég alatt teljesített, vagyis az 561 centit, annyit hozzon fedett pályán is. Öt versenyen indult, és mindegyiket megnyerte. Voltak nagyobb ugrásai is, minimális belépésekkel. Minden tekintetben javult, jó úton járunk. Sokat nőtt az utóbbi időben, már 171 cm magas, s ez gondot okoz, térdfájdalmakban jelentkezik. Nyáron már a hat méter közelébe kerülhet. Ha a térde kibírja, nem látok más akadályt ennek az elérésére.”


A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola kilencedikese azt is elárulta, hogy nagyon szereti az atlétikát, s azon belül is az ugrószámokat. És nem csak azért, mert édesanyja is ezekben versenyzett. „Egyelőre a távolugrás a fő versenyszámom, de a jövőben a hármasugrást is kipróbálhatom – pillant a jövőbe. – Nekem a sport a mindenem, el tudom képzelni, hogy harmincéves koromig fogok versenyezni, ám utána is maradnék ebben a közegben. Tanulmányaim során is ezen a területen akarnék minél több ismeretet szerezni.”
De addig még próbatételek tömkelege vár a tehetséges dunaszerdahelyi ugróra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?