Kék Duna Futás – tizenkettedszer

futás
Dunamocs |

Két év kihagyás után újra lesz Kék Duna Futás. Szombaton (rajt: 11.00) immár tizenkettedik alkalommal rajtol a mezőny Dunamocs főteréről, és oda is térnek vissza a futók.

Karva felé vezet az útvonal, az öreg Duna mentén, festői környezetben, a táv nagy részén árnyékban. 5 kilométeren futás és gyaloglás, 15 kilométeren csak futás vár az érdeklődőkre.

Mindenki jöhet, 250 résztvevőre számítunk. Ezúttal díszvendégek is lesznek az indulók között – árulta el lapunknak Kele Géza főszervező. – A többiekkel tart Bozó Pál, Magyarország legidősebb ultramaraton-futója, nem hiányozhat a mezőnyből a dunaszerdahelyi Bögi Sándor, a mi veterán ultrafutónk. Várjuk Szőnyi Ferenc triatlonos világcsúcstartót és Veres Amarilla paralimpiai bajnok vívót is. Bemutatót tartanak a komáromi farkasok MMA-harcosai, akik bevezetik az érdeklődőket az utcai támadások elleni védekezés rejtelmeibe. Amíg a legjobb futók külön versenyben döntik el maguk között az előkelő helyezéseket, a többiek lassan kocoghatnak, cseveghetnek díszvendégeink társaságában. Szép időt várok szombatra, s azt kívánom, hogy mindenki szívja magába azt a hangulatot, amelyet versenyünk kínál, és ne siessen haza, ráérős sportnapunkon minél több élményben legyen része, tanulhasson díszvendégeink versenyzői tapasztalataiból, és jó érzéssel távozzon Dunamocsról” – mondta a főszervező, akit futónagykövetként is tevékenykedik Dél-Szlovákia nyugati részén.

Lesz gyerekversenyzés is: reggel kilenckor az óvodások és az alapiskolások nyitják meg a futónapot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?