Keddtől folytatódhatnak a török labdarúgó-bajnokságok

Mehmet Buyukeksi

Mehmet Buyukeksi, a Török Labdarúgó Szövetség elnöke szerdán bejelentette, hogy jövő keddtől folytatódhatnak a bajnoki küzdelmek az országban.

A török bajnokságokat kedden azért függesztették fel, mert az 1–1-re végződött az Ankaragücü-Rizespor mérkőzésen előbbi csapat elnöke, Faruk Koca berohant a pályára és megütötte Halil Umut Meler bírót, aki a földre esett, ahol többen megrugdosták. A játékvezető szemsérüléssel került kórházba, de az állapota nem volt súlyos, szerdán (ma) reggel már haza is engedték.

 A magyar védő, Mocsi Attila sérülés miatt nem volt a Rizespor keretében, a lelátóról nézte végig az összecsapást, az esetnél pedig már a kispad mellett állt, de a tömeg miatt nem látta az ütést.

A szövetség a kormánnyal együttműködve a jövőben szigorúbb intézkedéseket – eltiltást és pénzbírságot – fontolgat a potenciális elkövetőkkel szemben. Az igazságügyi miniszter közösségi oldalán megerősítette, hogy jogszabály-módosítást terveznek a sportban elkövetett erőszakos cselekmények miatt.  

A klubelnök mellett még két embert vettek őrizetbe, Koca pár órával a letartóztatását követően lemondott posztjáról és elnézést kért a játékvezetőtől.

A Rizespor legközelebb vasárnap lépett volna pályára a Besiktas ellen, de a mérkőzést elhalasztottak, a soron következő bajnokija pedig jövő csütörtökre van kiírva a kieső helyen álló Pendiksporral szemben.

A 23 éves magyar futballista kedden az M1 aktuális csatornának elárulta, hogy nemrég megsérült a bokája, de reményei szerint a következő bajnokin már ott lehet a pályán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?