Kane-ben bíznak az angolok

Harry Kane

Svédország 24, Svájc pedig 64 év után juthat ismét vb-negyeddöntőbe, rendkívül kiegyensúlyozottnak tűnik a két válogatott párharca (16.00). Az esti meccsen (20.00) az angolok a kolumbiaiakkal csapnak össze a legjobb nyolc közé jutásért.

A svájciak csoportmásodik helye nem okozott különösebb meglepetést a brazilok mögött, ám a vb előtt szinte minden szakember egyetértett abban, hogy a helvétek a 16 között majd a világbajnok németekkel találkoznak, s vélhetőleg elvéreznek.

Joachim Löw címvédő csapatának korai búcsúja azonban megnyitotta az utat a stabil csapatjátékra építő svéd gárda előtt, mely Mexikó 3:0-s legyőzésével elkerülte Brazíliát, és megnyerte Svájcot nyolcaddöntős ellenfélnek.

A két európai együttes régen volt tagja vb-negyeddöntőnek. A svédeknek ez 1994-ben sikerült eddig utoljára, Svájcnak pedig 1954-ben, hazai pályán.

A csapatok nagy tornán most csapnak össze először, legutóbb 2002-ben barátságos mérkőzésen találkoztak, amely 1:1-re végződött. Korábban általában selejtezősorozatokban kerültek egymással szembe. Tétmérkőzésén két döntetlen mellett a svédek négy, míg a svájciak három győzelmet arattak.

Kapcsolódó cikkünk

A két szövetségi kapitánynak egyaránt változtatnia kell eddig megszokott kezdőcsapatán, a svéd válogatottból ugyanis Sebastian Larsson, míg a svájciból a csapatkapitány Stephan Lichtsteiner és Fabian Schär fog hiányozni sárga lapok miatt.

Az angol válogatott eddigi öt egymás elleni mérkőzésükön még nem kapott ki a kolumbiai csapattól, ezzel együtt korántsem számíthat előre lefutott összecsapásra. A szigetországiak háromszor nyertek, kétszer pedig döntetlent játszottak a dél-amerikaiakkal, akikkel vb-n eddig egyszer futottak össze, mégpedig 1998-ban, amikor a csoportszakasz utolsó fordulójában 2:0-ra győztek Darren Anderton és David Beckham góljával.

Az angolok esélyeit növelheti, ha a Szpartak-stadionban nem játszik a túloldalon James Rodríguez, a 2014-es vb gólkirálya. A 26 éves támadó középpályás a Szenegállal vívott utolsó csoportmeccs első félidejében vádlisérülést szenvedett, és nem tudta folytatni a játékot. A vizsgálatok során kiderült, hogy izomszakadása nincs, de az elmúlt napokban így sem edzett együtt csapattársaival. Az orvosi stáb mindenesetre igyekszik őt összerakni, mivel játéka lélektanilag is sokat jelenthet csapattársainak.

Az angolok ugyanakkor abban is bízhatnak, hogy Harry Kane jó formában van, két mérkőzésen szerzett öt találatával a vb góllövőlistájának az élén áll. Az angol sajtónak arra a kérdésére, képesnek érzi-e magát, hogy minden mérkőzésen gólt szerezzen, szerényen úgy felelt: „Azt hiszem, igen”. Ugyanakkor hozzátette, ehhez az is kell, hogy érkezzenek a magas labdák és kedvezően alakuljanak a dolgok, de ő mindenesetre készen áll.

Az európai együttes az eddigi utolsó győzelmét a vb kieséses szakaszában egyébként éppen dél-amerikai válogatott ellen aratta, 2006-ban Ecuadort búcsúztatta 1:0-val. Négy évvel később a németektől 4:1-re kapott ki a legjobb 16 között, 2014-ben pedig a csoportszakaszban ragadt. Tizenegyespárbajra háromszor kényszerült, és mindannyiszor alulmaradt. A statisztikára utalva Dele Alli úgy fogalmazott: „Mindegy, mi történt a múltban, ez egy másik csapat, új edzővel. Megvan a víziónk arról, hogy milyen játékot szeretnénk, nagyon bízunk a saját stílusunkban, azon nem fogunk változtatni.”

A kolumbiaiaknak egy sikeres nyolcaddöntő felidézéséért elég a négy évvel ezelőtti, brazíliai tornára visszatekinteniük, amelyen 2:0-val búcsúztatták az uruguayiakat, majd a negyeddöntőben a braziloktól 2:1-re kaptak ki. Azon a vb-n sérülés miatt nem volt ott egyik legjobbjuk, Radamel Falcao, aki most vigasztalódhat egy jó eredménnyel. A kolumbiaiak még nem játszottak olyan mérkőzést világbajnokságon, amelyik tizenegyesekkel ért volna véget.

A mostani vb-n összességében mindkét csapat jó teljesítményt nyújtott: az angolok 2:1-re verték Tunéziát, 6:1-re Panamát, majd a csoportrangadón 1:0-ra kikaptak a belgáktól – ezen a mérkőzésen nem játszott Kane –, míg a kolumbiaiak fordított utat bejárva a Japántól elszenvedett 2:1-es vereséggel kezdtek, azután 3:0-ra verték a lengyeleket és 1:0-ra a szenegáliakat.

A mai két párharc győztese egymással játszik majd a negyeddöntőben. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?