<p>A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte meg a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap, ezzel 17 pontra növelte előnyét második helyen célba érő csapattársával, Nico Rosberggel szemben az összetettben.</p>
Kanadai Nagydíj - Hamilton magabiztosan győzött
Montreal |
A 30 éves brit versenyző az élről indulva, végig az élen haladva győzött, pályafutása 37. futamgyőzelmét aratva ezzel. Rosberg az első pillanattól a második helyen haladt, és ugyan mindent megtett, de nem volt esélye csapattársa legyőzésére. A harmadik helyen a Williams finn versenyzője, Valtteri Bottas ért célba, miután a sokáig előtte haladó honfitársa, a ferraris Kimi Räikkönen a verseny felénél megpördült, rengeteg időt veszített, és negyedik lett. A 70 körös futamon a 18. helyről indult Sebastian Vettel (Ferrari) az ötödik helyre jött fel. A rajt után az élmezőnyből mindenki megtartotta pozícióját, Hamiltont Rosberg, Räikkönen és Bottas követte. A brit pilóta gyorsan megnyugtató előnyre tett szert, Rosberg pedig a Ferrari finnjével szemben szerzett kisebb előnyt, és hosszú körökön át, tulajdonképpen egészen a 30. körre időzített kerékcserékig nem is volt változás az élen. E közben a 18. helyről startolt Vettel és a 15-ről indult Felipe Massa (Williams) folyamatosan előzött és jutott egyre előrébb, még úgy is, hogy Vettel nagyon hamar kiment kereket cserélni. A mezőny elején először Räikkönen váltott gumikat, ám alig ért vissza a pályára, a lassú jobb kanyarban csúnyán megpördült, és rengeteg ideje ment el, amíg megfordult és menetirányba állt. A finn hibáját Bottas használta ki, és elé került. A Mercedesek kerékcseréi után Hamilton előnye hirtelen 2 másodperc alá csökkent, és ezt követően Rosberg sokáig próbált közel kerülni hozzá, ám egy másodpercen belülre egyszer sem tudta faragni hátrányát, így pedig nem nyithatta a hátsó szárnyát, és esélye sem volt az előzésre. A hajrában Vettel egészen az ötödik, Massa pedig a hatodik helyig jutott előre, Räikkönen viszont nem tudta már visszaszerezni a harmadik pozíciót. Hamilton összességében nagyon simán győzött, és szerezte meg karrierje negyedik sikerét Kanadában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.