Kalmár Zsoltnak Adrián Guľa vezetőedző is gratulált (Fotó: Somogyi Tibor)
Kalmár a szerdahelyi Messi
A Fortuna Liga 3. fordulójában a DAC hazai pályán 3:0-ra győzte le az aranyosmaróti ViOn csapatát, így vezeti a bajnoki tabellát. Kalmár Zsolt góllal tért vissza az élvonalba.
A DAC végig kontrollálta a mérkőzést és megérdemelten győzött három góllal a szezonban továbbra is nyeretlen aranyosmarótiak ellen. A dunaszerdahelyiek így hét ponttal vezetik a Fortuna Ligát, mögöttük a Slovan 6 egységgel áll a második helyen.
„Nagyon örülünk a 3:0-s győzelemnek. Jól játszottunk. Szervezettek, türelmesek voltunk, végig járattuk a labdát és domináltunk, le a kalappal a srácok előtt. Nagy önbizalmat ad ez nekünk, a következő meccset ezzel megalapoztuk. Kalmár Zsolti is gyönyörű gólt lőtt, ahogy a többiek is. Nagyon sokat jelent, hogy ő újra játszik. Ő egy olyan karakter, aki ha a pályán van, akkor mindenki hallgat rá. A DAC-nál ő olyan, akár Messi – kezdte az értékelést a meccs után Veszelinov Dániel, akinél rákérdeztünk, hogy befolyásolja-e az ő helyzetét, hogy a védelemben az utóbbi időben akár középen, akár a szélen cserélődnek az emberek. – Ugyanúgy kell csinálni a dolgunkat, akárki is van a védelemben. Biztatni, segíteni kell egymást mindig és egyetlen percre sem szabad kihagyni. Mindegy, ki játszik előttem, a lényeg, hogy megnyerjük az adott mérkőzést.”
Kalmár Zsolt csapattársához hasonlóan elégedetten értékelt. „Nagyon fontos győzelem volt az EKL-meccs előtt. Akár több góllal is nyerhettünk volna, hiszen sok helyzetet kidolgoztunk, de sokat ki is hagytunk. Örülök annak is, hogy góllal is hozzá tudtam járulni a sikerhez. Ezzel nagy kő esett le a szívemről, most kiszakadt belőlem minden. Ezt a találatot mindenkinek ajánlom, aki az elmúlt időszakban támogatott. Előtte, mikor a közönség elkezdte skandálni a nevem, kicsit azért izgultam. Amikor aztán elhangzott a sípszó, már csak a labdára koncentráltam. Régen rúgtam ilyen gólt, hiszen távolról, erősebben szoktam a szabadrúgásokat lőni. Nehezen tudom leírni, mit éreztem, mikor a hálóba került a labda, nagy volt az öröm. Jó visszagondolni ilyenkor, hogy min mentem keresztül, kik voltam mellettem és újra itt vagyok. Ezekben a pillanatokban az öröm mellett volt bennem némi meghatottság is – mondta a magyar középpályás, aki a szerdai FSCB elleni meccsel kapcsolatban a sárga-kék tábornak is üzent. – A szurkolóknak üzenem, hogy töltsék meg a lelátót. Sokat nem kell magyarázni, hogy milyen meccs lesz ez a számunkra és a számukra is. Remélem, telt ház előtt tudunk játszani és egy jó eredményt tudunk elérni” – zárta Kalmár.
Az edzők is hasonlóan látták a vasárnapi meccset. „Gratulálok az ellenfélnek, látszik, hogy az utóbbi időszakban élvezik a játékot. A dunaszerdahelyiek számára előny, számunkra pedig hátrány, hogy ők rendelkeznek, főleg támadásban olyan minőségi játékosokkal, akik el tudják dönteni a mérkőzést. Nekünk ilyenek nincsenek. Itt gondolok például Krsto- vicra vagy Kalmárra” – nyilatkozta a ViOn rutinos mestere, Ján Kocian.
„Jó teljesítményt láttam az egész csapattól. Gratulálok a játékosoknak és köszönöm a szurkolóknak. Jól kezdtünk, és meg is lőttük az első gólt. Ez után kissé túlkombináltuk a helyzeteket, de a második félidőben, annak is köszönhetően, hogy Kalmár beállt, pontosabbak lettünk. Örülök neki, hogy ő is betalált, hogy Krstovic is folytatta a sorozatát, és hogy Veselovský is meglőtte első bajnoki gólját. Ez egy fontos győzelem volt” – mondta röviden Adrián Guľa, aki kifejtette, hogy Kružliak elővigyázatosságból pihent a marótiak ellen, mivel van egy kisebb problémája, de reményei szerint a védő szerdán már újra ott lehet a pályán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.