Kajak: Vereckei Ákos hatodik K-1 500 méteren

Peking |

<p>Vereckei Ákos a hatodik helyen végzett a férfi kajak egyesek 500 méteres távján a pekingi olimpián. A négyesben kétszeres ötkarikás aranyérmes magyar klasszis egy előfutam-győzelemmel, majd egy rendkívül szoros csata után elért középfutamos harmadik hellyel kvalifikálta magát a fináléba, amelyet kis túlzással csillagok háborújának is lehetett titulálni.</p>

A rajtnál nagyobbnál nagyobb nevek készülődtek, többek között a legnagyobb favoritnak tartott, címvédő és aktuális világbajnok kanadai Adam van Koeverden, a pénteki 1000 m-en diadalmaskodó brit Tim Brabants, s a mögötte második norvég Eirik Veraas Larsen, az idei Eb-n bronzérmes orosz Anton Rjakov és a legjobb idővel döntőbe került horvát Stjepan Janic.
A 31. születésnapját jövő kedden ünneplő, s ebben a számban háromszoros vb- és ötszörös Eb-első Vereckei - aki az 1000 m-es négyes tagjaként pénteken ötödikként zárt - a csütörtöki középfutam után azt prognosztizálta, hogy nagyon szoros befutó lesz és az fog dönteni, hogy reggel ki kell fel jobb állapotban.
A rajt nem az erőssége a magyarnak, ennek megfelelően az elején csak a mezőny második felében lapátolt, az élen pedig van Koeverden haladt. A kanadai aztán egészen a hajráig tartotta is a pozícióját, Vereckei pedig felküzdötte magát a harmadik helyre, azaz megcsillant az éremremény, a finis azonban nem a szép számú magyar szurkolósereg szája íze szerint alakult.
Miközben van Koeverden elfáradt, az ausztrál Ken Wallace pedig lehajrázta, a magyar lapátforgató visszaesett és az utolsó métereken már nem tudott ráerősíteni, így csupán a hatodik hely jutott neki. A befutó egyébként - ahogy a magyar kajakos előrevetítette - nagyon szoros volt, szinte mindenki egy-másfél méteren belül ért célba a győztes ausztrál mögött. Van Koeverden lett a második, Brabants pedig a harmadik. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?