Jól érzi magát a DAC-nál

Dunaszerdahely |

<p>A 23 esztendős Harsányi Zoltán a nyáron érkezett a DAC futballcsapatához. Három találatával a gyors és technikás csatár a sárga-kékek legjobb góllövője.</p>

A korábban három és fél évet a Bolton Wanderes fakójában töltő csallóközkürti származású támadót faggattuk.

Utólag nem bánta meg, hogy júliusban a külföldi ajánlatok ellenére a DAC-hoz igazolt?

Egyáltalán nem. A foci szempontjából sikeres volt a váltás, hiszen állandó helyem van a csapatban. Érzem, hogy nagyon sokat fejlődtem, amióta Dunaszerdahelyen futballozom. Nagyon örülök, hogy játékommal és góljaimmal hasznára vagyok az együttesnek.

Az első négy forduló után pont nélkül állt a DAC. Bízott a csapat feltámadásában?

Nyáron szinte teljesen kicserélődött a keret, jó játékosok érkeztek, de egy ideig eltartott, míg összeszoktunk. Amúgy az első meccseken sem játszottunk rosszul, csak elpuskáztuk a helyzeteinket, és a szerencse is teljesen elfordult tőlünk. Az fel sem merült bennem, hogy a kiesőzónában maradunk. Mindössze az volt a kérdés, mikor kezdjük el a pontgyűjtést, és zárkózunk fel a középmezőnyhöz. A nagyszombati döntetlen után belelendültünk, amit ötmeccses bajnoki veretlenségi sorozatunk is bizonyít. Remélem, ez szombaton, Nyitrán sem szakad meg.

Eddig három gólt lőtt. Elégedett ezzel a teljesítménnyel?

Korántsem. Ha csak a legnagyobb kihagyott ziccereket veszem sorra, akkor is legalább hat találatnál kellene tartanom. Az őszi idény végéig szeretném góljaim számát fél tucatra növelni.

Melyik meccsen játszott a legjobban, és melyiken a legrosszabbul?

Azt hiszem a mérkőzések zömén nem okoztam csalódást. Szerintem a Senica, a Prešov és a Slovan elleni találkozókon ment legjobban a játék. A legszívesebben pedig az eperjesieknek lőtt győztes találatomra, valamint az Aranyosmaróton döntetlent érő gólomra gondolok vissza. Viszont elismerem, hogy a múlt szombati, besztercebányaiakkal vívott öszszecsapás második félidejében nem sokat mutattam. Ez volt az idei leggyengébb produkcióm.

Milyen a hangulat a csapat háza táján?

Kiváló. Valamennyien egy húron pendülünk, nincsenek az öltözőben csoportok. Radványi mesterrel is remek a kapcsolatunk, hiszen valamennyi új szerzemény az ő javaslatára érkezett a klubhoz.

December végén lejár a szerződése. Megy vagy marad?

Ezzel még egyáltalán nem foglalkoztam. Jól érzem magam a DAC-nál, mert kiváló kollektívát alkotunk, s nem tagadom, szívesen maradnék. Egy biztos, az őszi idény után leülünk a klubvezetőkkel, s remélem, hogy megegyezünk.

Akkor sem távozna, ha külföldről keresnék meg?

Valószínűleg nem. Tévednek, akik azt hiszik, hogy Nyugat-Európában mindenki milliókat keres. Ott sem túl rózsás a helyzet, mindenhol takarékoskodnak, a csapatoknak már nincsenek harmincas keretei. Ha mindent összevetünk, az anyagiak terén sincsenek óriási különbségek. Például Nagy-Britanniában 50 százalékos béradót kell fizetni, ehhez jönnek még a rezsiköltségek. Így a nagynak tűnő fizetésből végül nem sok marad. Ezt tapasztalatból mondom, hiszen több mint három idényt lehúztam a Boltonnál. Egyébként a légiósokkal szemben nagyok az elvárások, ha a külföldi nem jól teljesít, gyorsan túladnak rajta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?