Jobban bírta idegekkel a hajrát az Inter

Nem tudta győzelemmel kezdeni az Eurovia SBL döntősorozatát a komáromi férfi-kosárlabdacsapat, amely szoros meccsen 75:70-re kapott ki az Intertől.Pozsony.

Nem tudta győzelemmel kezdeni az Eurovia SBL döntősorozatát a komáromi férfi-kosárlabdacsapat, amely szoros meccsen 75:70-re kapott ki az Intertől.

Pozsony. Remekül indult a komáromiak számára a mérkőzés, az első negyed után tíz ponttal vezettek Pozsonyban (28:18), a folytatásban azonban a hazaiak fordítani tudtak. Sőt, fokozatosan két számjegyűre növelték az előnyüket. Úgy tűnt, a rövidebb kispaddal rendelkező vendégeknek nem marad erejük a válaszra (Djordjevics, Tomic és Langston is négy személyi hibával, azaz kipontozódásközelben játszott).

A most is nagy szívvel küzdő Duna-partiak azonban felzárkóztak három pontra (73:70), sőt Langston két büntetőt dobhatott. A hatosok azonban kimaradtak, az Inter ellentámadása viszont – jó adag szerencsével – nem, így 75:70-nél, alig egy támadásnyi idővel a meccs vége előtt eldőlt a győzelem kérdése.

„Remek első negyedet produkáltunk. Aktívak voltunk, csapatként kosaraztunk, minden játékosunk jól teljesített. A második félidőben valamiféle görcs vagy nyomás kapott el minket, abból kifolyólag, hogy ez mégiscsak a döntő. Féltünk magunkra vállalni a felelősséget, mindegyikünk azt várta, mit gondol ki az irányítónk, Tomic. De így is fölzárkóztunk, a döntő pillanatokban azonban néhány elvesztett lepattanó és az ellenfél könnyed kosarai a vesztünket okozták. De nem volt nagy különbség a csapatok közt, a sorozat még hosszú lesz” – értékelt a basketliga.sk-nak Richard Ďuriš, az MBK Rieker Com-therm vezetőedzője.

A 25 pontig jutó Radoslav Rančík vezette Inter így tovább nyújtotta a komáromiak elleni szezonbeli jó sorozatát: az idénybeli hatodik egymás elleni mérkőzést is a fővárosiak nyerték. A Duna-partiak azonban a playoffban hazai pályán még százszázalékosak, az őket Pozsonyba is nagy számban elkísérő szurkolók segítségével holnap egyenlíteni akarnak az egyik fél négy győzelméig tartó sorozatában. (ot).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?