Jaroszlavli tragédia – Mégsem indul a Lokomotiv a bajnokságban

Jaroszlavl |

<p>A korábbi hírekkel ellentétben mégsem indul az orosz nyílt profi jégkorongliga (KHL) mostani idényében a Lokomotiv Jaroszlavl, amelynek csapattagjai szerdán haltak meg légi szerencsétlenségben.</p>

A KHL és az orosz szövetség elöljárói a többi klub vezetőjének egyetértésében azt javasolták, hogy az ellenfelekből érkezőkkel töltsék fel a Lokomotiv keretét.
Jurij Jakusev, a Lokomotiv Jaroszlavl klubelnöke szombaton bejelentette: sokkal nagyobb a gyász érzése, mint az erő egy új csapat építésére, és ezért úgy döntöttek, hogy nem indulnak el a KHL 2011/12-es szezonjában.
"Elsődlegesen az áldozatok hozzátartozóinak szeretnénk segíteni. Egy új csapat felépítése várhat" - emelte ki.
A Lokomotiv Jaroszlavl repülőgépe szerdán a csütörtöki minszki rajtra tartott, amikor a felszállás után lezuhant. A csapat teljes kerete, olimpiai és világbajnokok, Stanley Kupa-győztesek - egy játékos kivételével - odavesztek.
A bajnoki rajt hétfőn lesz, a Szalavat Julajev-Atlant meccs győztese immár nem a "Nyitány Kupát", hanem a "Lokomotiv Kupát" kapja majd - olvasható a KHL honlapján.
Kedden már a többi együttes is pályára lép.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?