Izgalmak után hazai siker

Komárom. A losonciak után a bajnoki táblázat másik élcsapata, az Inter is üres kézzel távozott a komáromi sportcsarnokból: a férfi kosárlabda extraliga 20. fordulójában játszott összecsapáson a Duna-partiak 94:85-re nyertek.

Komárom. A losonciak után a bajnoki táblázat másik élcsapata, az Inter is üres kézzel távozott a komáromi sportcsarnokból: a férfi kosárlabda extraliga 20. fordulójában játszott összecsapáson a Duna-partiak 94:85-re nyertek. A hazaiak dicséretére legyen mondva, mindkét vendégcsapat edzője férfiasan beismerte, hogy megérdemelt volt a komáromiak győzelme.

MBK KOMÁRNO–INTER BRATISLAVA 94:85 (20:20, 17:15, 25:21, 32:29). Legeredményesebb pontszerzők: Majoroš 26, Pivac 21, Fapšo 16, ill. Mička 24, Novák 19, Pandula 15.

A végeredményt tekintve – három pont híján – szinte azonos eredmény született mindkét találkozón. Alakulásuk viszont merőben más volt. Míg szerdán a losonciak az őrületes véghajrájukban próbálták ledolgozni ponthátrányukat (végül is sikertelenül), addig a szombati mérkőzésen szinte az utolsó percig nehéz lett volna megjósolni, ki nyeri a találkozót. Fej-fej mellett haladt a két csapat, a hazaiak néhány pontos előnyét újra meg újra ledolgozták a sárga-fekete mezesek. A végjáték feszült pillanatait, fontos győzelmet és pontokat szerezve, jobban bírták a komáromi kosarasok.

EDZŐI VÉLEMÉNYEK – Ladislav Štajger (MBK Rieker Komárno): „Régen nem látott, kiegyensúlyozott mérkőzést hozott a bajnoki. Apróságok döntöttek. Például a második félidőben, amikor egyenlő állásnál Fapšo két hármast dobott egymásután, szinte kiadva a jelszót a többieknek: gyerünk, mindent bele.”

PAVOL ZUZÍK (Inter): „Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez, komolyan mondom, megérdemelték. Kiegyensúlyozott és nagyon jó színvonalú, drámai csatát vívott egymással a két csapat. A végeredmény csak az utolsó másodpercekben dőlt el. Kiemelném: a hazai csapatszellem és -játék győzött játékosaink egyéni teljesítményei felett.”

FORDULÓKRÓNIKA

FÉRFI EXTRALIGA, 20. forduló: Komárno–Inter 94:85, Handlová–Lučenec 78:73, Le?vice–Sp. N. Ves 84:80, Pezinok–Košice 80:59, Prie?vidza–Nitra 77:70, D. Kubín– Svit 76:92.

A bajnokság állása:

1. Pezinok 20 15 5 1653:1469 35

2. Lučenec 20 14 6 1641:1433 34

3. Inter 20 14 6 1605:1558 34

4. Svit 20 14 6 1560:1494 34

5. Sp. N. Ves 20 12 8 1567:1465 32

6. Komárno 20 10 10 1612:1579 30

7. Levice 20 10 10 1610:1624 30

8. Nitra 20 8 12 1581:1543 28

9. Handlová 20 8 12 1560:1602 28

10. Prievidza 20 7 13 1486:1640 27

11. Košice 20 4 16 1368:1510 24

12. D. Kubín 20 4 16 1379:1691 24

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?