Isztambuli tenisztorna - Babos feladta selejtezős meccsét

Babos Tímea

Babos Tímea feladta mérkőzését a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztorna selejtezőjének második fordulójában.

A torna honlapja szerint a világranglista 142. helyén álló játékos - a kvalifikáció ötödik kiemeltje - az osztrák Barbara Haas (191.) után hétfőn Jelena Ribakinával (161.) találkozott, akit tizedikként rangsoroltak a szervezők. A kazah gyorsan 4:1-re elhúzott, majd Babos kiegyenlített, de az első szett így is az ellenfélé lett. A folytatásban Ribakina 3:0-ra meglépett, ekkor a soproni teniszező ápolást kért a bal lábfejére. Ezt követően visszament a pályára adogatni, de hamarosan jelezte a székbírónak, hogy nem tudja folytatni a meccset.

A 25 éves Babos - aki márciusban fejezte be az együttműködést horvát edzőjével, Nikola Horvattal - egyesben az elmúlt egy évben 27 vereség mellett kilenc mérkőzést nyert meg. Ebből hét főtáblás győzelem volt, kettőt pedig pedig selejtezőben aratott. Ami az idei teljesítményét illeti, 11 vereség (ebből két mérkőzést sérülés miatt feladott) és négy győzelem a mérlege, főtáblán két mérkőzést nyert eddig 2019-ben

Párosban Babos az első kiemelt a francia Kristina Mladenovic oldalán a török metropoliszban, míg Stollár Fanny a svájci Xenia Knoll-lal indul.

Eredmény:
    selejtező, 2. forduló:
    --------------------
Jelena Ribakina (kazah, 10.)-Babos Tímea (5.) 6:4, 3:0-nál Babos feladta

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?