Ismét összecsapnak

Ekel/Hetény. Másfél évvel ezelőtt még a komáromi területi bajnokságban csaptak össze az ekeliek és a hetényiek, akik egymást követően szereztek bajnoki elsőséget és kerültek a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjába, ahol ma délután (14.30) járási rangadót vívnak egymással.

Ekel/Hetény. Másfél évvel ezelőtt még a komáromi területi bajnokságban csaptak össze az ekeliek és a hetényiek, akik egymást követően szereztek bajnoki elsőséget és kerültek a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjába, ahol ma délután (14.30) járási rangadót vívnak egymással.

Az ekeliek hazai környezetben veretlenek, csupán a Mojzesovo elleni találkozójuk végződött pontosztozkodással (2:2). Legutóbb a garamkálnaiak pályáján remiztek Grajcár edző védencei, akik jó hangulatban várják a derbit. „Annak ellenére, hogy sikerült megvetnünk a lábunkat az élbolyban, még nem foglalkoztat bennünket az őszi elsőség kérdése. Ezúttal is a mai kihívásra összpontosítunk. Szeretnénk kiszolgálni szurkolóinkat, legyőzni riválisunkat. Újra igazolni, hogy eddigi eredményességünket focitudásunk alapozta meg” – értesültünk Anton Grajcártól, a házigazdák edzőjétől. Kiderült, újra csatasorba áll a kollektíva két meghatározó egyénisége, a sérüléséből felépült Ódor–Nagy kettős.

A hetényiek egy héttel ezelőtt, úgyszintén járási derbin, 5:2-re verték a nemesócsaiakat. „Jól játszottunk, remélem, maradt még puskapor tartalékban. Roháček Péter kivételével, aki idény közben akasztotta szögre a csukát, a legerősebb összeállításban lépünk pályára. A döntetlennel elégedett lennék” – vallott színt Lucza Zoltán, a vendégek játékosedzője. (ái)

MECCSKALAUZ

Táblázatsorok

3. Okoličná n/O. 10 6 2 2 26:12 20

14. Chotín 10 3 0 7 18:28 9

Tavaszi eredmény

A hetényiek tavasszal még a komáromi területi bajnokság I. osztályában szerepeltek.

Tippünk

A jegyzőkönyvbe 4:1-es hazai győzelem kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?