Hrbatý belefáradt

Különös volt Hrbatýt így hallani. A „számomra ünnep minden hazai meccs”, „úgy érzem magam az NTC-ben, mint hal a vízben” típusú kijelentések után elsőre kicsit hihetetlen is. „Egy-két Davis-kupa-meccset talán kihagyok. És mindenképp erősködni fogok, ne Pozsonyban legyen a találkozó.” Ez Hrbatý?

Igen, ez Hrbatý, de már nem ugyanaz a Hrbatý, mint ahogy nem ugyanaz a Davis-kupa-csapat sem, és nem ugyanaz a Nemzeti Teniszközpont közönsége sem. Az NTC teniszrajongói Ljubicic, Nadal, Coria legyőzése után elkényelmesedtek, arra várnak, hogy tűzbe hozzák őket, hogy esetleg ők is tűzbe hozhatnák a teniszezőket, már valahogy nem jut eszükbe. A tavaly még döntőt játszó együttes Beck és Kučera kiválásával széthullott, s Lacko meg Mertiňák minden igyekezete ellenére még most is csak újjáalakulóban van.

Hrbatý pedig elfáradt.

Nem a hosszú labdamenetekbe, nem az ötjátszmás mérkőzésekbe fáradt bele. Abba, hogy egyedül van. Hogy a jelenlegi kvartettben nincs hozzá hasonló kvalitású játékos, hogy ha hibázik, nincs, aki kijavítsa, hogy minden teher az ő vállán nyugszik, mert társai, hiába biztatja őket teli torokból a kispadról, még valami kisebb csoda folytán is csak nehezen nyerhetnének. A Davis-kupa csapatverseny, de egy ember nem csapat.

Dominik Hrbatý már számtalanszor elmondta, boldog, ha hozzájárulhat a csapat sikeréhez. Ezen a Világcsoporttól való búcsú nem változtat. Ha újra lesz csapat, újra lesz Dominik Hrbatý is.