Hosszú Katinka aranyarca

<p>Gyurta Dániel világbajnoki arannyal, Cseh László pedig egy ezüsttel és egy bronzzal járult hozzá a magyar úszók római éremkollekciójához, a vizes vb magyar felfedezettje - ha úgy tetszik: hősnője -, egyszersmind legeredményesebbje is azonban Hosszú Katinka volt.</p>

A válogatott különítmény legkiválóbbika a zárónapig két - egyformán Európa-csúccsal kiharcolt - bronzzal "színesítette" a medálkészletet, és a válogatott összdiadalához való jelentős hozzájárulásán túl személyes karrierjének is legfőbb állomásává avatta a vasárnapi zárónapon 400 m vegyesen szerzett aranyérmével az Örök Várost. Ahol kiteljesedett idehaza már-már megrekedt, Amerikában újjászületett versenyzői pályafutása.

A bajai születésű, oda ezer szállal kötődő 20 éves lány nem a tengerentúlon lett sztárúszó, de a környezetváltozás, az ottani ösztöndíj elfogadása segítette hozzá egy új, a kinti nagyobb lehetőségekkel élni tudó Hosszú Katinkát a pályán maradáshoz, az önmegújuláshoz - s a római három medálhoz. A hazai kiváló alapra építhette rá az amerikai edző az Itáliában már igazi szárnyalást eredményező "felépítményt". Nem izomban - hiszen 12 kilót fogyott háromnegyed év alatt -, hanem tudásban emelve a versenyzőnő szintjét.

Hosszú eleve kinőtte a hazai miliőt, mert miután 2005-ben ifjúsági Európa-bajnok lett 400 m vegyesen, megtorpant a fejlődésben, s ebben nyilvánvalóan szerepet játszott a tény: Baján egy 25 méteres uszodában edzett, ő volt a helyiek egyszemélyes úszószakosztálya, aki tavaly már odáig jutott, hogy kész, elege van az egészből, befejezi élsportolói karrierjét. Főleg mert - miután egy fellángolás erejéig tavasszal ezüstérmet szerzett az eindhoveni Európa-bajnokságon - a nyári, pekingi olimpia már távolról sem úgy sikerült számára, ahogyan szerette volna.

"Tényleg abba akartam hagyni az úszást, elegem lett a faltól falig hosszakból, kissé belefásultam abba, hogy odahaza egyedül úsztam. A Los Angeles-i ösztöndíj mindent megváltoztatott körülöttem. Szeptembertől a Dél-kaliforniai Egyetem hallgatója vagyok, olyan úszócsoportba kerültem be, amelynek tagja például az olimpiai bajnok Rebecca Soni. Együtt edzünk, versenyzünk, s mind jobb lett a helyzet, az új edzőnél már súlyzós tréningeket is elkezdtem végezni, ilyenek egyáltalán nem voltak korábban. Átalakult az étrendem is, zöldségek, fehérjék kerültek előtérbe, az evésre, az alvásra mind jobban odafigyeltem, s hónapról hónapra egyre többet fejlődtem. Megint volt értelme úszni, megszerettem újból, visszatért az életkedvem, valósággal újjászülettem, élveztem és élvezem az egész új helyzetet, különösen, hogy a római vb visszaigazolta: jó úton járok" - mesélte Hosszú, aki elmondta: úszni a nagyapjától tanult meg, a technikájával azóta sincs gondja, s amerikai edzője, Dave Salo mellett van hazai támasza is: bajai mestere, Pass Ferenc szintén eljött a vb-re, hasznos tanácsokkal segítve neki. 

Hogy a kaliforniai lét mennyit lendített rajta, azt mutatta, hogy a májusban rendezett nemzetközi viadalon - a Janet Evans Internationalen - mesterhármast ért el, mindhárom számában győzött, egyéni, sőt 400 m vegyesen magyar csúccsal. Aztán a vb előtti, egri országos bajnokságon már kirobbanó formában volt, igazolva, távolról sem volt értelmetlen vállalkozás kinti egyetemre menni.

A kedvező változás további biztos jeleként Hosszú, aki idehaza semmit sem tudott az "újhaza" nyelvén, Rómában már nemcsak magyarul, hanem angolul is magabiztosan nyilatkozott. Például a vitatott szuperdresszek ügyében, amelyek januártól eltűnnek a versenyúszásból, miután a nemzetközi szövetség, a FINA úgy döntött, hogy a bizonyítottan teljesítményfokozó csodamezek viseletét a jövőben nem engedélyezi.

"Nem bánom, hogy betiltják őket, legalább nem kell szenvedni bennük, annyira szorítanak, hogy valósággal összepréselik az embert. Nekem rögtön az elején az öltözésnél a körmöm szakadt fel csúnyán, miközben megpróbáltam magamra rángatni-erőltetni" - mondta.

Miközben a kétlakiságban most Amerika jelenti az otthont, ugyanakkor Baja sem mondott le szülöttjéről, sőt... A római vb előtt alig pár nappal jelentette be a város polgármestere, hogy Hosszú a jövőben is marad a Bajai Spartacus-Vízügy SC úszója. A városvezető az önkormányzat támogatásáról biztosította Katinkát, aki Baját képviseli a hazai és nemzetközi versenyeken.

"Valóban, szülővárosom arca lettem" - erősítette meg Hosszú Katinka, akinek - némi túlzással - Baja egész népe nézte vasárnap esti 400-as döntőjét a tévékészülékek, na meg a hétvégi helyi ünnep alkalmából kifeszített óriáskivetítőn. Baja arca ugyanis a római bronzos színek után a vébé végére valósággal kivirult: igazi aranyarc lett belőle...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?