Hornyák Zsolt lehet 
a prágai Sparta edzője

Hornyák Zsolt

Értesüléseink szerint a jelenleg a Slovan Liberec futballcsapatánál sikeresen tevékenykedő egykori háromszoros szlovák válogatott Hornyák Zsolt lehet nyártól a prágai Sparta vezetőedzője. 
 

A 46 éves köbölkúti származású szakember korábban az örmény Mika Asztarakkal a második helyen végzett, a jereváni Banants együttesével pedig bajnok lett. 


„Én is hallottam arról, hogy a Sparta érdeklődik irántam – nyilatkozta nevetve Hornyák Zsolt a Karviná elleni bajnoki mérkőzés után a cseh sportnapilapnak. – Rendkívül örülök, hogy egyáltalán szóba jött a nevem a patinás egyesületnél. Ez nagy megtiszteltetés, ami komoly motivációt jelent a további munkámhoz. Számomra a Sparta olyan, mint a Real Madrid és az FC Barcelona Spanyolországban, Csehország legsikeresebb klubja, de engem a szerződésem jelenleg a Liberechez köt.”


Úgy tudjuk, hogy Tomáš Rosický, a prágaiak sportigazgatója már felvette a kapcsolatot Hornyákkal. 
A Liberec hatodikként zárta a cseh Fortuna Liga alapszakaszát, és az 1–6. helyért, azaz az Európa-liga-szereplésért játszhat a rájátszásban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?