Hétfőtől US Open, Serena és Murray a címvédő

GYÖRGY NORBERT

Serenával kapcsolatban az a legfontosabb kérdés, hogy hány lövése maradt még. Természetesen senki nem akarja idő előtt nyugdíjba küldeni a tenisz jelenlegi nagyasszonyát, különösen, ha úgy játszik, ahogy játszik (magyarán: jól, mi több: nagyon jól).

Serena az esélyes

Tizenhat GS-trófeával a zsebében, ereje teljében, s ehhez jön még az olyan apróság, hogy szakmai-technikai (pszichológiai) értelemben már rég nem lehet őt zavarba hozni – mindez így együtt, dióhéjban: Serena Williams. Szeptemberben tölti be a harminckettőt, tehát olyan sok lövése már nincs (sosem lehet tudni), viszont ha elindul egy tenisztornán, akkor még mindig ő az első számú esélyes.

Serena Williamst ki-ki meccsen most egyedül Viktorija Azarenka tudja megverni, s ezzel gyakorlatilag el is mondtunk mindent a jelenlegi női teniszről. Persze meglepetések vagy látszólagos meglepetések mindig is lesznek (mint ahogy ilyen meglepi vagy látszólagos meglepi volt az idei wimbledoni torna is), de valamiért úgy érezzük, hogy a papírforma – különösen így, a teniszszezon vége felé – már nem fog borulni.

Viszont ha mégis borul… Akkor elsősorban Agnieszka Radwanskának járna már egy GS-diadal, és szívünk mélyén adnánk is neki már egyet, de szerencsére ezt nem (ezt sem) mi döntjük el. Többször leírtuk már korábban, hogy Agnieszka jelenleg a legtechnikásabb teniszezőhölgy a világon, de ez egyelőre így kevés. Igen, az átütő erő hiányzik (mint az utóbbi húsz-huszonöt évben forgott magyar filmekből, például), és e nélkül bizony nem fog menni. Agnieszka legnagyobb gondja per pillanat az, hogy bármilyen jól játszik is, egy Serena Williams vagy egy Azarenka ellen egyszerűen nincs esélye. S ha jobban belegondolunk, akkor ez azért elég nagy probléma.

Sarapova nélkül

Tehát Serena Williamst – ha bárkiben is felmerültek ilyen tervek – kell most ledönteni a trónról. Viszont e tróndöntő nyilván nem Marija Sarapova lesz, aki azon túl, hogy egy vesztes meccs után edzői funkciójából felmentette (ergo: kirúgta) a nyolcszoros GS-bajnok Jimmy Connorst, majd cukorkáit reklámozva „Sugarpova” név alatt akart nyomulni New Yorkban, nagy dérrel-dúrral bejelentette, hogy tulajdonképpen vállsérülése miatt el sem indul a US Openen. Nekem ugyan nem fog hiányozni, de az idei US Open női mezőnyének talán igen. Mert olyan sokan azért nincsenek, akik a végén oda tudnak érni: Li, Stosur, Kvitová, a wimbledoni meglepetéshölgy, Sabine Lisicki, a másik német hölgy, Angelique Kerber, az olasz lányok, Errani és Vinci, vagy a román Simona Halep, aki miután méretre szabatta grandiózus emlőit (és ez nem bulvárhír, hanem tény: útban voltak, ilyen egyszerű az egész), három WTA-tornát is nyert a nyáron – s ezzel tulajdonképpen ki is merítettük a témát.

Ki fog nyerni?

A férfiaknál korábban kialakult a nagy Federer–Nadal–Djokovics–Murray négyes, ami gyakorlatilag mindent elvitt, ami elvihető volt (tavaly a négy nagy GS-tornán például ők négyen osztozkodtak).

Most viszont úgy tűnik, hogy Roger Federer, a bajnokok bajnoka hát, finoman fogalmazva, már nincs képben. Ami persze így, ebben a formában nem igaz, mert egy Roger Federer azért mégiscsak egy Roger Federer, és amíg pályára lép, addig ő bizony képben lesz. Hiába panaszkodik akut hátfájásokra, hiába cseréli le ütőjét nagyobbra, aztán meg cseréli vissza, hiába csúszik le a hetedik helyre a ranglistán, és hiába mondja folyton, hogy „öreg vagyok én már ehhez, gyerekek”, egyszerűen Roger nem tud olyan rosszul játszani, hogy ne számoljunk vele. Viszont az is igaz, hogy a férfiak mezőnyében harminckét évesen (megint ez a bűvös harminckét év) GS-tornát eddig mindössze Andre Agassinak sikerült nyernie még 2003-ban az AusOpenen, amiből egyenesen következik az, ami következik: hogy egyáltalán van-e még lövése Federernek.

Marad tehát a Djokovics– Murray–Nadal hármas, és az a kisebb meglepetés, ha nem közülük kerül majd ki a győztes. Novak Djokovics például azért fog nyerni, mert ő a világelső, tehát jelenleg ő a legjobb teniszező a világon, és ehhez nincs is mit hozzáfűzni. Andy Murray meg azért fog nyerni, mert az utóbbi években ő fejlődött a legtöbbet (elsősorban mentálisan), és egyszerűen felnőtt a feladathoz (ami jelen esetben a címvédést jelenti). Rafael Nadal viszont azért, mert tavaszi visszatérése óta abból a tizenkét tornából, amelyen elindult, kilencet megnyert, másik kettőn döntőt játszott, s csak az fránya wimbledoni első kör okoz a szurkolóinak némi fejtörést. Persze az is lehet, hogy azt a meccset Rafa egyszerűen leadta, mert tudta, hogy a „salakkirálynak” egy füves két hét fizikailag már nem férne bele (amúgy Nadal idén például a szintén gyűlölt keményborításon még nem kapott ki; három tornagyőzelem: Indian Wells, Montreal, Cincinnati – döbbenetes).

Most is Juan Martín del Potro a kakukktojás, mindenféle értelemben. 2009-ben ő volt az, aki éppen itt, a US Openen sikeresen belerondított az akkor dúló Federer– Nadal hegemóniába, és milyen jól tette. Azóta persze eltelt már némi idő, és Delpo nem mindig hozta azt, amit gondoltunk, hogy esetleg hoznia kellett volna (volt hosszú csuklósérülés is, tudjuk), viszont most itt ez a szemérmes, nyakigláb argentin a megsemmisítő tenyereseivel például azért is nyerhet, mert egyszer ezt már megtette (tehát tudja, milyen érzés), és tuti, hogy meg tudja tenni újra. És mert szurkolunk neki.

Ki nem fog nyerni?

David Ferrer és Tomáš Berdych viszont azért nem fog nyerni, mert egyszerűen hiányzik belőlük az a képesség, hogy megcsináljanak egy Grand Slam-tornát. Ferrer teniszjátékát úgy is jellemezhetnénk, hogy nagyon magas szinten művelt középszer, amivel konstans ott tud lenni a top tízben, mi több, a top ötben, viszont ezzel ki is fújt a dolog. A végén (többnyire a négy között) valaki úgyis megveri. Berdych pedig még nincs harmincéves, ami azért fontos, mert a régi csehszlovák tenisziskola legnagyobb tehetségei szinte mind úgy harminc körül játszották a legjobb teniszüket (gondoljunk csak Ivan Lendlre, Petr Kordára, Martina Navratilovára vagy Jana Novotnára – Hana Mandlíkovára ne). Persze ezt itt most ironikusan értettem, de két-három év múlva (Berdych most huszonhét) kiderülhet, hogy annyira nem is.

Végül: a John Isner és Milos Raonic típusú (amúgy nagyon tehetséges) szervagépek azért nem fognak nyerni, mert a tenisz szerencsére ma még többről szól. De lehet, hogy eljön az ő idejük is.