Hátrányba került, de végül kétgólos győzelmet aratott a DAC Besztercebányán

dac

A DAC labdarúgócsapata 3:1-es győzelmet aratott Besztercebányán, a Fortuna Liga 16. fordulójának mérkőzésén.

A dunaszerdahelyi klub a homonnai kupavereség után ingyenes buszos utazást szervezett a DAC-szimpatizánsoknak a besztercebányai találkozóra. Az atlétikai stadionban az első pillanattól hazai pályát teremtett a dunaszerdahelyi játékosoknak az a nagyjából 120-130 szurkoló, aki elkísérte a csapatot. Tegyük hozzá, azért a húszfős hazai kemény mag is nagy zajt tudott csapni...

A 6. percben máris ziccerbe került a DAC, egy hosszú labdára Pinto startolt rá, de nem tudta átemelni a hazai kapust. A 10. percben Krstovic lőhetett szabadrúgást ígéretes helyről, de a labda Hruška ölében végezte.

Az egyébként passzív hazaiak a 14. percben majdnem előnybe kerültek, az ex-DAC-os Polievka remek távoli lövése szinte súrolta a kapufát. Az ezutáni percekben fordult a kocka és már a hazaiak futballoztak enyhe mezőnyfölényben, kevés helyzettel.

Dunaszerdahelyi részről Veselovskýé volt a következő lehetőség, a szlovák középpályás a rövid sarokra próbált lőni egy kisszöglet után. A mérkőzés elején sem túl magas, de az idő előrehaladtával egyre inkább hanyatló színvonal miatt sokan már a félidő végét várták, de történt pár dolog a sípszó előtt..

A 40. percben megszerezték a vezetést a hazaiak, amiben komoly szerepe volt az éppen a DAC-tól kölcsönvett Rymarenkónak. A fiatal támadó egy az egyben megverte Brunettit, lapos lövését pedig Petráš a lehető legrosszabb helyre, Faško elé ütötte, aki a hálóba pofozta a labdát – 1:0.

Gyorsan reagálni tudott a bekapott találatra a DAC, a jobbszélen elfutó Pinto megtalálta beadásával a balszélről érkező Andzouanát – 1:1. A gyors gólváltás után már a szünet következett, Guľa pedig joggal vakarhatta a fejét, a háromvédős taktika ugyanis semmit sem dobott csapata játékán. Talán épp ezért cserélt kettőt a szünetben a DAC vezetőedzője, Kružliak és Veselovský helyett Ramadan és Kalmár érkezett.

A második játékrész első ziccere mégis a hazaiaké volt, Faško, majd Rymarenko is gólt szerezhetett volna, az 54. percben pedig Záhumenský hatalmas helyzetben lőtt fölé. Tíz perc elteltével tehát úgy tűnt, a cserék és a taktikaváltás sem segített különösebben a DAC-on, az 59. percben Faškóé, a 62.-ben pedig Sláviké volt a következő nagy hazai helyzet, de azok is kimaradtak.

A 66. percben életjelet adott a DAC, Nebyla szöktette Pintót, aki a kapusba lőtte a labdát, majd a következő akció végén Krstovic lőtt keresztbe az üres kapu előtt. A 75. percben a gól is összejött a sárga-kékeknek: Nebyla lövését még védte Slávik, de Kalmár pattogós lövésével már nem birkózott meg a hálóőr - 1:2. 

A kihagyott hazai helyzetek duplán megbosszulták magukat, a 80. percben Gavrics révén kétgólos előnybe került a DAC - 1:3.

A szépítés Faško lábában maradt, de a túloldalon Ramadan meglőhette volna a vendégek negyedik gólját.

Galéria
Érdekes

Banská Bystrica–DAC 1:3 (1:1)

Góllövők: Faško (40), ill. Andzouana (44.), Kalmár (76.), Gavrics (81.)

Játékvezető: Dohál, 3682 néző.

Sárga lap: Migaľa, Záhumenský, ill. Kalmár, Brunetti.

BB: Hruška–Migaľa, Willwéber, Uhrinčať, Záhumenský–Slávik (83. Franko), Ľupták, Richtárech (83. Hanes), Faško–Rymarenko (83. Depetris), Polievka.

DAC: Petráš–Kružliak (46. Ramadan), Riszvanisz, Brunetti–Pinto, Dimun, Nebyla, Andzouana–Gavrics, Veselovský (46. Kalmár)–Krstovic (87. Leginus).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?