Három dunaszerdahelyi arany birkózásban

birk ds

Az U15-ös korosztályban is remekeltek, nyolc aranyéremmel, temérdek dobogós helyezéssel kerültek rivaldafénybe a dél-szlovákiai birkózóklubok tehetségei a csallóközi járási székhelyen rendezett országos bajnokságon.

Az idősebb diákok szabadfogásban rendezett megmérettetésen 24 csapat 148 versenyzője mérte össze tudását. A Vajas József edző és asszisztense, Hakszer Balázs által irányított házigazdák három birkózója, nevezetesen Vajas Viktória, Bodó Barnabás és Heller Filip került súlycsoportjában a dobogó legfelső fokára. „A 38 kilós súlycsoportban Barnabás rimaszombati, somorjai és naszvadi ellenfelét legyőzve a került a fináléba. A bajnoki címért háziverseny zajlott. Ugyanis Bodó klubtársával, Hegedűs Attilával vívott ádáz csatát, melyet végül 6:4 arányú pontozással Barnabás nyert meg. Az 52 kg-os súlycsoportban Heller Filip naszvadi, privigyei és kassai vetélytársat verve jutott a döntőbe. Az aranyéremért hatalmasat küzdött. Pozsonyi ellenfele az első félidőben még vezetésre állt, a második félidő elején egy sikeres alsókaros dobást követően ellenfelét két vállra fektette, ezzel ő is súlycsoportgyőztesként került a krónikába. Vajas Viktória ellenfél híján végzett az első helyen. A bajnoki címeknek, dobogós, valamint pontot érő helyezések összegzése után csapatversenyben 43 ponttal az élen végeztünk” – ecsetelte lapunknak sikerlistájukat Hakszer Roland, a Dunaszerdahelyi Birkózóklub elnöke.

„Mi három fiút neveztünk, közülük Both Zoltán volt a legeredményesebb, a 44 kg-os súlycsoportban maga mögé utasította riválisait” – fogalmazott Meton Krisztián, a Bősi Birkózó- és Sportklub elnöke. „Gönci Mátyás korát tekintve ugyan még fiatalabb diák, ennek ellenére a legjobbnak bizonyult” – értékelte védence helytállását Horváth István, a somorjai Gladiátor Birkózóklub főedzője.

A vásárútiak a lányok versenyében játszották a prímet. A foghíjas, 15 fős mezőnyre való tekintettel csupán négyen szereztek bajnoki címet. „Sárkány Laura országos bajnokként került a versenykrónikába, Kovács Kiara, Földes Viktória pedig aranyéremmel gyarapította gyűjteményét” – sorolta a versenytényeket id. Soós Tamás, a Vásárúti Birkózóklub elnöke.

Az erőpróbán egyébként rimaszombati, komáromi, marcelházai, füleki versenyzők is dobogóra kerültek súlycsoportjukban.

Érdekes

IDŐSEBB DIÁKOK (U15) ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, SZABADFOGÁS

Dunaszerdahely, dél-szlovákiai dobogósok: 35 kg: 1. Gönci Mátyás (somorjai), 3. Kökény Gyula (füleki); 38 kg: 1. Bodó Barnabás, 2. Hegedűs Attila (dunaszerdahelyiek), 3. Patrik Vetrák (rimaszombati); 41 kg: 2. Heller Mátyás (dunaszerdahelyi), 3. Berki Nikolas (rimaszombati); 44 kg: 1. Both Zoltán (bősi), 3. Varga Bálint (vásárúti); 52 kg: 1. Heller Filip (dunaszerdahelyi); 57 kg: 2. Csicsó Roland (komáromi Spartacus), 3. Nikolas Kondáš (rimaszombati); 62 kg: 2. Rajkovics Zsombor (dunaszerdahelyi); 68 kg: 2. Horváth Adorján (somorjai), 3. Hervai Dominik (vásárúti); 75 kg: 2. Adam Ramža (rimaszombati), 3. Tóth Marcel (dunaszerdahelyi); 85 kg: 3. Berki Nikolas (rimaszombati).

Csapatverseny: 1. Dunaszerdahely 43 pont.

Lányok – 39 kg: 1. Kovács Kiara (vásárúti); 42 kg: 1. Vajas Viktória (dunaszerdahelyi); 46 kg: 2. Igrényi Viktória (marcelházai); 54 kg: 3. Lukács Alexandra; 58 kg: 1. Földes Viktória, 2. Hodosi Henrietta; 62 kg: 1. Sárkány Laura (vásárútiak).

Csapatverseny: 2. Vásárút 30 pont. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?