A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetett pontversenyben, mivel az eddig élen álló, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel saját hibájából kiesett a hockenheimi futamon.
Hamilton nyerte az esős Német Nagydíjat
A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei negyedik, pályafutása 66. futamgyőzelme.
Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője állhatott fel.
A rajtot és az első kanyart minden probléma nélkül "túlélte" a mezőny, Vettel megtartotta a vezető pozíciót, mögötte Bottas és Räikkönen száguldott a második és harmadik helyen. Hamilton a 14. helyről rajtolva azonnal megkezdte a felzárkózást, a harmadik körben 11. volt, a 10.-ben pedig már hetedikként haladt.
A kerékcserék sorát Räikkönen kezdte meg a 15. körben, Vettel pedig a 26. körben kapott friss abroncsokat, és az ekkor már ötödik Hamilton elé tért vissza a pályára. A három kör erejéig vezető Bottas a 29.-ben kapta meg az új gumikat, és Hamilton mögé jött vissza.
A 30. körben így Räikkönen, Vettel, Hamilton, Bottas volt az első négy helyen autózók sorrendje, igaz, Hamilton ekkor még egyszer sem járt a boxban kerékcserén. Tíz körrel később Räikkönent a csapatrádión arról tájékoztatták, hogy mind neki, mind Vettelnek óvnia kell a gumik állapotát, ugyanakkor a német pilóta jobb köridőkre lenne képes, ha Räikkönen nem közvetlenül előtte haladna. A finn versenyző kétszer is visszakérdezett, és azt kérte, közölje vele a csapat, hogy mi a feladata, majd bár ez nem történt meg, maga elé engedte Vettelt.
A 43. körben Hamiltont is kihívták a boxba egy kerékcserére, miközben lassan egy heves eső közelítette meg a hockenheimi pályát. A csapatok és a pilóták körökön keresztül nem tudták eldönteni, hogy feltegyék-e az autókra a nedves aszfaltra alkalmas gumikat. Akadt ugyan, aki megpróbálkozott vele, de úgy tűnt, hogy ez rossz döntés volt. Amikor pedig már mindenki arra számított, hogy száraz marad a pálya, hirtelen eleredt az eső, így szinte a mezőny minden tagja csúszkálni kezdett, és alig tudta a pályán tartani versenyautóját. Ennek esett áldozatául a vezető helyen autózó Vettel, aki elmért egy féktávot, és belecsúszott a gumifalba, így kénytelen volt feladni a küzdelmet.
A versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, amely mögött Hamilton, Bottas, Räikkönen volt az első három helyen körözők sorrendje.
A Safety Car az 58. kör kezdetén engedte útjára a mezőnyt, és az újra indításnál Bottas megtámadta Hamiltont, de megelőzni nem tudta, majd némiképp leszakadt csapattársa mögött. Később kiderült, hogy Bottast a Mercedes csapat rádión utasította arra, hogy tartsa a második pozíciót.
A hajrában Hamiltonnak sikerült megőriznie a vezetést, így azután, hogy két hete Vettel megnyerte a Brit Nagydíjat, ezúttal ő diadalmaskodott nagy riválisának hazai futamán.
A vb egy hét múlva, a 33. Magyar Nagydíjjal folytatódik. Hamilton 17 pontos előnnyel érkezik a Hungaroringre.
Végeredmény, Német Nagydíj, Hockenheim (67 kör, 306,458 km, a pontszerzők):
-----------------------------------------------------------------
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:32:29.845 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 4.535 másodperc hátrány
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 6.732 mp h.
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 7.654 mp h.
5. Nico Hülkenberg (német, Renault) 26.609 mp h.
6. Romain Grosjean (francia, Haas) 28.871 mp h.
7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 30.556 mp h.
8. Esteban Ocon (francia, Force India) 31.750 mp h.
9. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 32.362 mp h.
10. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 34.197 mp h.
pole pozíció: Sebastian Vettel (német, Ferrari)
A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 10 van hátra):
-----------------------------------------------------------
pilóták:
1. Hamilton 188 pont
2. Vettel 171
3. Räikkönen 131
4. Bottas 122
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 106
6. Verstappen 105
7. Hülkenberg 52
8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 40
9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 39
10. Perez 30
11. Ocon 29
12. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 28
13. Grosjean 20
14. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 18
15. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 13
16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8
17. Ericsson 5
18. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4
19. Hartley 2
csapatok:
1. Mercedes 310 pont
2. Ferrari 302
3. Red Bull 211
4. Renault 80
5. Force India 59
6. Haas 59
7. McLaren 48
8. Toro Rosso 20
9. Sauber 18
10. Williams 4
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.