<p>Második Forma-1-es világbajnoki címét nyerte Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, miután győzött a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon.</p>
Hamilton nyert és másodszor világbajnok
A 29 éves versenyzőnek ez volt az idei 11. futamgyőzelme, pályafutását tekintve pedig 148. GP-jén 33. diadalát aratta. Hamilton már a rajtnál az élre állt, csapattársát, a vb-címre a futam előtt még szintén esélyes, és a pole pozícióból startoló német Nico Rosberget ráadásul egy műszaki hiba is akadályozta a jó eredmény elérésében.
Hamilton mögött Felipe Massa, a Williams brazil pilótája végzett a második, utóbbi csapattársa, a finn Valtteri Bottas pedig a harmadik helyen Abu-Dzabiban. A Hamiltonnal szemben 17 pont hátránnyal rajtoló Rosberg végül 13. lett, Hamilton az utolsó körben lekörözte.
A rajtnál Rosberg beragadt egy kicsit, Hamilton viszont remekül startolt, s már az első kanyarban átvette a vezetést csapattársától. A tizedik kör végén Hamilton, egy körrel később Rosberg tudta le az első kerékcserét, s a boxlátogatások után sem a sorrend, sem a kettejük közötti különbség nem változott.
A folytatásban Rosberg igyekezett minél közelebb maradni Hamiltonhoz, de a 22. körben utóbbi előnye már majdnem három másodperc volt, ráadásul a németnek műszaki gondjai is adódtak, s a 28. körben át kellett engednie a második helyet Massának.
Hamiltontól ettől kezdve már csak saját hibája vagy egy technikai probléma vehette volna el a győzelmet és a világbajnoki címet, erre azonban nem került sor, Rosberg pedig egyre hátrébb csúszott a mezőnyben. A Red Bulltól távozó négyszeres vb-győztes, tavaly is világbajnok német Sebastian Vettel a boxból rajtolva nyolcadikként ért célba, míg a pályafutása utolsó ferraris versenyét teljesítő spanyol Fernando Alonso egy kilencedik hellyel búcsúzott a maranellói istállótól, ahol épp Vettel veszi majd át a helyét.
A Ferrari 1993 után először zárt futamgyőzelem nélkül egy idényt, a konstruktőrök pontversenyében pedig 1997 után most fordult elő először az olaszokkal, hogy a Williams előttük végzett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.