Győztek 
a Jančovič lányok

Jankovič

Mindkét Jančovič lány megnyerte kategóriáját a 16. Domenica-kupán, ami egyben nyílt horvát bajnokság volt. 

A bősi karatetehetségek nem adtak esélyt ellenfeleiknek. Tizennégy ország 250 versenyzője küzdött a tatamin.

„A két lány maximálisan betartotta a kért technikai és taktikai utasításokat. Linda első mérkőzését testrúgásokkal nyerte, a döntőben pedig pajzson keresztüli test KO-val mutatta meg erőfölényét. Laura első összecsapását testrúgásokkal, a másodikat pedig testpajzson keresztüli KO-val nyerte. A döntőben szintén pörgős, lehengerlő harcmodora hozta meg számára a győzelmet. Mindketten kiválóan felkészülve várják a közelgő WKB Európa-bajnokságot” – értékelt lapunknak edzőjük, Darnay Barnabás, aki elmondta, hogy küzdelemben Márik Erik is indult, s az erős mezőnyben a legjobb nyolc között végzett. A második körben a kategória későbbi ukrán bajnokával találkozott, és hosszabbítás után a bírók 3:2 arányban ellenfelét hozták ki győztesnek. 

Érdekes

16. DOMENICA-KUPA, NYILT HORVÁT BAJNOKSÁG (14 ország, 250 versenyző)

Gyerek I, 45 kg: 1. Jančovič Laura.
Gyerek III, 30 kg: 1. Jančovič Linda. Ifik, 60 kg: negyeddöntős Márik Erik (mindhárman bősi Oyama dojo).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?