Gyepen és hordágyon

Pozsony. Az Inter a csütörtöki kupakudarc után a Prešov legyőzésével akarta kárpótolni szurkolóit. Mivel a Tatran is szeretett volna legalább egy pontot szerezni, a harcosság nem hiányzott a játékból. Ezért elég gyakran kerültek a játékosok a földre.

Pozsony. Az Inter a csütörtöki kupakudarc után a Prešov legyőzésével akarta kárpótolni szurkolóit. Mivel a Tatran is szeretett volna legalább egy pontot szerezni, a harcosság nem hiányzott a játékból. Ezért elég gyakran kerültek a játékosok a földre. A találkozó folyamán a hordágyvívők legalább tízszer futottak be a pályára. Jindřich Dejmal, a Tatran vezetőedzője: „Úgy gondolom, hogy Kačenga játékvezető tehet arról, hogy a játékot gyakran kellett megszakítani. Gyenge érzékkel vezette a találkozót, úgy látszik félt, nehogy eldurvuljon a meccs”. Hasonlóan vélekedett Jozef Bubenko, az Inter vezetőedzője is. „Mivel mind a két csapatban a küzdelem dominált, rengetegszer ütköztek a játékosok, alattomos szabálytalanság nélkül”. Az első félidőben a vendégcsapatból Ján Šlahor tűnt ki. Ezért volt meglepő, hogy a második negyvenöt percre a volt Slovan–játékos helyett Mati lépett pályára. Jindřich Dejmal: „Előre tervezett csere volt, mivel mind a két játékos külön-külön csak 45 percig képes jól játszani. Ha egybe tudnám őket olvasztani, igazi elsőligás futballista lenne belőlük. Mati ugyanis tapasztalt, gólérzékeny, míg Šlahor gyors szélső”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?