Ostrava. Nem volt botránymentes a bajnokavatás Ostraván: a mintegy háromszáz prágai drukker még a meccs előtt összecsapott a rendőrökkel.
Gólok, pezsgők, pofonok
A mérkőzést a második helyért küzdő Sparta nyerte, amely az 58. perctől Kováč kiállítása után emberhátrányban játszott, a 18 ezer néző ettől függetlenül eufóriában ünnepelte csapatát – a Baník ugyanis 23 év után nyert ismét bajnoki címet. S bár a szövetség illetékesei a rangadó után átadták az aranyérmeket és a bajnoki serleget, egyelőre nem lehet kizárni azt sem, hogy a bundázással gyanúsított FC Synot eredményeit törlik. Abban az esetben az ünneplés és a hivatalos bajnokavatás ellenére még a Sparta is bajnok lehet, ha az utolsó fordulóban három pontot szerezne, a Baník pedig csak döntetlenezne Opaván.
„Szerintem a Baník megérdemelten lett bajnok, visszásnak hatna, ha utólag lenne megfosztva az aranytól” – nyilatkozta a Sparta csapatkapitánya, Karel Poborský.
„Csodálatos közönségünk van. Nem szabad megfeledkeznünk róluk, hiszen minden egyes idegenbeli meccsre elkísérték a csapatot, és nagy érdemük van abban, hogy a tavaszi hullámvölgy után ismét talpra tudtunk állni. Egyelőre még nehezen tudom felfogni, hogy mit értünk el, hihetetlennek tűnik az egész menetelésünk” – mondta a meccs utáni ünnepléskor František Komňacký, a Baník edzője.
Lehet, hogy az UEFA-kupában sem indulhat majd a Slavia, amely a bajnokság hajrájára fáradt el. A Liberec elleni mérkőzés előtt a két csapat játékosai egy „Veled vagyunk, Venco” feliratú transzparenssel üzentek Václav Koloušeknek, aki éppen Liberecből került a Slaviához, s akinél az elmúlt héten leukémiát diagnosztizáltak az orvosok.
Gambrinus Liga, 29. forduló: Ostrava–Sparta 1:2, góllövők: Heinz (77.), illetve Jun (31.), Poborský (54. - 11-esből); Slavia–Liberec 1:2, g.: Došek (77.), ill. Hološko (38.), Pospíšil (45.); Žižkov–Synot 0:1, g.: Nezmar (90.); Plzeň–České Budějovice 2:4, g.: Siegl (13., 64.), ill. Lafata (45., 80., 84.), Smíšek (90.); Blšany–Opava 4:3, g.: Šelicha (14., 60.), Zelenka (26., 28.), ill. Pospěch (33., 54.), Loučka (85.); Brno–Olomouc 1:2, g.: Pacanda (44.), ill. Reiter (51., 74.); Zlín–Příbram 0:2, g.: Otepka (53.), Rychlík (66.); Jablonec–Teplice 2:0, g.: Smíšek (17.), Michálek (90.). (čtk, idnes)
1. Ostrava 29 17 9 3 56:23 60
2. Sparta 29 15 10 4 46:23, 55
3. Olomouc 29 15 7 7 42:24 52
4. Slavia 29 14 7 8 42:24 49
5. FC Synot 29 13 6 10 42:37 45
6. Liberec 29 11 10 8 35:27 43
7. Zlín 29 12 5 12 31:36 41
8. Č. Budějovice 29 11 7 11 38:37 40
9. Jablonec 29 8 14 7 26:30 38
10. Teplice 29 8 12 9 29:32 36
11. Příbram 29 9 7 13 31:36 34
12. Opava 29 8 7 14 32:51 31
13. Brno 29 7 9 13 32:41 30
14. Blšany 29 8 6 15 34:53 30
15. Žižkov 29 6 9 14 18:31 27
16. Plzeň 29 4 7 18 23:52 19
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.