GALÉRIA: Megszakadt a magyarok rossz sorozata, győzelem a görögök ellen

magyar válogatott

Megszerezte idei első győzelmét a magyar labdarúgó-válogatott: Marco Rossi együttese zárt kapus Nemzetek Ligája-mérkőzésen 2:1-re győzött Görögország ellen.

Marco Rossi három helyen változtatott kezdőcsapatán a finnek elleni mérkőzéshez képest: Lovrencsics helyett Bese, Pátkai helyett Nagy Ádám, Stieber helyett pedig Varga Roland került a kezdőtizenegybe.

A meccset a majdnem teljesen üres Groupama Arénában rendezték – a magyarokat még a 2015-ös, Románia elleni hazai meccsen hallott cigányozásért büntette zárt kapukkal az UEFA. A vétlen csapat részéről azonban korlátoztt számban jöhettek drukkerek, így a maroknyi görög szurkolónak köszönhetően nem teljes csendben játszottak a csapatok.

Marco Rossi öltönyben, rá nem jellemző higgadtsággal figyelte a kezdeti tapogatózást – az első öt perc rossz passzai, eladott labdái láttán a DAC kispadján már őrjöngött volna, de szövetségi kapitányként visszafogta magát.

Először a vendégek kerültek helyzetbe, a 10. percben Fortunisz legalább négy emberen áthámozta magát, és kapura is lőhetett, de a lövés mellé szállt.

A 15. percben azonban a magyarok megszerezték a vezetést, szép összjáték után Sallai Roland lőtt a hálóba – 1:0. A Freiburg csatárának ez volt az első gólja címeres mezben. Három percen belül viszont jött az egyenlítés, beívelt szabadrúgás után Manolasz megelőzte a védőjét, és fejesét Gulácsi már nem érte el – 1:1.

A magyar védelem nem tűnt túl masszívnak, és igazán agresszívnek sem, a görögök sokszor zavartalanul adogathattak a tizenhatos körül. Hrisztodopulosz, majd Fortunisz lövésénél kevés hiányzott, hogy a vendégek megszerezzék a vezetést. A 33. percben Fortunisz szöglete után Manolasz fejese pont oda ment, ahol Gulácsi állt.

Három perccel a félidő vége előtt azonban valóságos sortűz alá vették Barkasz kapuját a magyarok: Varga Roland felfutása után előbb Sallai, aztán Kovács, majd Kleinhleisler lövését védte a görög kapus, ám az akciónak még nem volt vége, Kleinheisler újra lőhetett jó 18-20 méterről, és ezt már védhetetlen volt – 2:1!

Galéria

A második félidőre Michael Skibbe görög kapitány kettőt cserélt, és pályára küldte kerete legnagyobb nevét, Kosztasz Mitroglut is, az 52. percre pedig már a harmadik cserelehetőségét is elhasználta. Még a harmadik csere előtt Toroszidisz fejelt centikkel a magyar kapu felső léce fölé.

A görögök játszottak mezőnyfölényben, a magyarok a felezővonalat is ritkán lépték át, de szorosan védekeztek. A vendégek egyre idegesebbek lettek, és nem tudtak nagy helyzetet kialakítani, bár Fortunisz beadásai és szögletei mindig veszélyesek voltak.

A 72. percben egy jó ütempassz után Pelkasz lőhetett, Gulácsi szögletre ütötte a labdát, és Hrisztodopulosz fejesét is magabiztosan megfogta. Két perccel később Mitroglu kemény lövése közepre ment, Gulácsi ezt is védte.

A 78. percben Kleinheisler eresztett meg egy brutális szabadrúgást 30 méterről a görög kapura, Barkasz valahogy kiütötte.

Tíz perccel a vége előtt Fortunisz sokadik beívelésénél Fortuna is a magyarok mellett állt, amikor Papasztatopulosz fejese mellé ment.

A kapukon kívülről ekkor felhangzott a „Hajrá, Magyarország” és a „Ria-ria-Hungária”, az utolsó tíz percre megérkeztek a drukkerek, akik egy másik helyszínen nézték kivetítőn a meccset. A petárdáik füstje a stadionba is beszállt, miközben a szurkolók kint azt skandálták: „UEFA, maffia!”

A görögök az utolsó percekben próbáltak még nyomni, de a magyarok foggal-körömmel tartották az eredményt, így Marco Rossi második mérkőzésén megszerezte első győzelmét a magyar nemzeti csapat élén.

Magyarország – Görögország 2:1 (2:1)

Góllövők: Sallai (15.), Kleinheisler (43.), ill. Manolasz (18.)

Sárga lap: Sallai, ill. Cavellasz, Oikonomu.

Játékvezető: Kulbakov (fehérorosz), nézők nélkül.

MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Bese, Lang, Kádár, Fiola – Kleinheisler, Nagy, Kovács (80. Pátkai) – Varga (62. Lovrencsics), Szalai (69. Eppel), Sallai.

GÖRÖGORSZÁG: Barkasz – Toroszidisz, Manolasz (52. Oikonomu), Papasztatopulosz, Cavellasz (46. Likojannisz) – Kurbelisz, Buhalakisz – Hrisztodopulosz, Fortunisz, Pelkasz – Donisz (46. Mitroglu).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?