GALÉRIA: Az éjjel soha nem érhet véget - a magyarok Walest is legyőzték

a

Sorozatban harmadik Eb-selejtezőjét nyerte meg a magyar labdarúgó-válogatott, amely kedd este Pátkai Máté góljával verte a legutóbbi Eb elődöntősét, Wales együttesét. Az 1:0-s győzelem azt is jelenti, hogy Magyarország vezeti a csoportját, Szlovákia a második.

Marco Rossi nem ülhetett a kispadon, mivel Azerbajdzsánban a mérkőzés végén a játékvezető egy bedobás reklamálása után kiállította.

Az olasz szakvezető két helyen változtatott a bakui kezdőcsapathoz képest, Nagy Dominik helyett Holender lépett pályára, Kleinheisler helyett pedig Pátkai kezdett.

A kapusok közül először Gulácsinak kellett játékba avatkoznia, a 11. percben Tom Lawrence elől szedte fel a labdát. Három perccel később Dzsudzsák beívelt szabadrúgását a védők kifejelték, és Szoboszlai fejelt kapura, de a labda kevéssel mellément. Újabb másfél perc elteltével Pátkai ugratta ki Szalait, aki laposan középre adott, de Holender egy hajszálnyival lemaradt a labdáról.

Az első félidő derekán a walesiek is veszélyeztettek: Daniel James vitte fel jól a labdát, Tom Lawrence a tizenhatoson belülről lőhetett, de Gulácsi védett. A walesi védelmet is meg lehetett azonban zavarni, egy szép hazai akció végén Pátkai akart ollózni, de nem találta el a labdát. Ezután egy szabadrúgást Dzsudzsák pontosan Szalai elé ívelt, de a magyar középcsatártól elpattant a labda, a walesiek tisztáztak.

A 36. percben ismét közel jártak a gólhoz a magyarok: Dzsudzsák szögletére Orbán érkezett, de a labda ismét a kapu mellé szállt. A 42. percben Dzsudzsák bal oldali beadására Szoboszlai robbant be, de a kapus elcsípte a labdát.

A szünet után sem változott a játék képe, a magyar válogatott egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, kapura sokkal veszélyesebb volt, mint a szigetországiak. Az 56. percben a rendkívül agilisen futballozó Szoboszlai jó tizenhat méterről lőtt kapura, és a labda alig kerülte el a walesi vinklit.

A 61. percben villantak a walesiek, egy jó kontra végén Tom Lawrence szervírozott a szabadon hagyott Bale elé, akinek csak be kellett volna rúgnia, de emelni próbált, és Gulácsi lehúzta a labdát. A Real Madrid sztárját addig észre sem lehetett venni a pályán.

Galéria
Érdekes

Magyarország–Wales 1:0 (0:0)

Góllövő: Pátkai (81.)

Sárga lap: Pátkai, Nagy Á., ill. Gunter, J. Lawrence, Davies.

Játékvezető: Jug (szlovén).

MAGYARORSZÁG: Gulácsi–Lovrencsics, Baráth, Orbán, Korhut–Nagy Á., Pátkai–Dzsudzsák (70. Kleinheisler), Szoboszlai (83. Bese), Holender (58. Varga)–Szalai.

WALES: Hennessey–Gunter, Williams, J. Lawrence, Davies–Allen, Ampadu (54. Smith)–T. Lawrence (79. Vokes), Brooks (73. Wilson), James–Bale.

Négy perccel később Baráth Botond mentett szögletre egy újabb walesi kontra végén.

A 76. percben Kleinheisler eresztett meg egy jó lövést kb. 25 méterről, Hennessey védett. A szöglet után már mindenki gólt kiáltott, de a labda mégsem kötött ki a kapuban, Orbán fejesét védte a kapus.

Tíz perccel a lefújás előtt Gulácsi hozta a szívbajt a hazai drukkerekre, amikor egy walesit talált el a labdával, de az a kapu fölé pattant.

A 81. percben pedig eufóriában úszott a Groupama Aréna: Szalai a kapu előtt jól megküzdött a labdáért, Pátkai pedig jobbról érkezett, és bevágta – 1:0! Ez volt a második gólja címeres mezben, a horvátok elleni meccs után ismért betalált.

A magyarokat vitte a lendület, a stadion tombolt, a 86. percben Varga Roland beívelt szabadrúgása után Szalai fejese centikkel ment mellé, néhány másodpercen belül pedig újra ziccerbe került a Hoffenheim csatára, de a labda elzúgott a hosszú sarok mellett.

Az utolsó percekben már a walesieknek is kezdett sürgős lenni, a ráadás első percében Bale elől tisztáztak a hazai védők, a legvégén pedig Allen fejesét magabiztosan megfogta Gulácsi.

A lefújás után igazi fieszta kezdődött a Groupama Arénában, a magyar válogatott sorozatban harmadik Eb-selejtezőjét nyerte meg, és kilenc ponttal vezeti a csoportját.

BŐD TITANILLA, SZABÓ ZOLTÁN

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?