Galántán a címvédő ellen

Galánta |

<p>A címvédő Debreceni VSC ellen mutatkozik be hazai kötelek között a galántai KO BOX a Boxing ONE Championship amatőr ökölvívó csapatbajnokság mai (19.00) mérkőzésén.</p>

Eddig mindkét csapat veretlen: a mátyusföldiek 8:6-ra nyertek Koszovóban, a DVSC kétszer győzött hazai környezetben: a Vasast 8:6-ra, a Koszovót 12:2-re verte. A vendégek mestere, Deél István nem ismeri a galántaiakat, azt sem tudja, milyen erőt képviselnek, de bármi lesz, ők győzni szeretnének, olvasható a bajnokság honlapján. Kovács Tamás, a KO BOX vezetőedzője szintén örülne a győzelemnek. „Kétesélyes mérkőzésre van kilátás. Aki jobb napot fog ki, hozhatja meccsét. Hazai környezetben, jó formával elkaphatjuk a Debrecent – nyilatkozta lapunknak a mátyusföldi szakvezető.

Szokás szerint mindkét tábor titkolja, milyen csapattal áll ki az összecsapásra. Az viszont kiszivárgott, a vendégek a két válogatott bunyós, Kalucza Norbert és Varga Miklós nélkül érkeznek. „Ennek csak örülök, növeli esélyeinket. Még titok, hogy kiket küldök ringbe. Hogy erősítés lesz-e, aki megjelenik a csapatban, az csak a meccsen derül ki”– tette hozzá Kovács.
Galántán két szorítót állítanak fel. A mérkőzést a kastély melletti parkban szabad ég alatt rendezik. Rossz időjárás esetén a közeli sportcsarnokban öklöznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?