Futók lepték el Taksonyt

futas

Vágsellyei és érsekújvári elsőségek születtek a IV. Taksonyi Futáson.

Voltak furcsaságai is a minap lebonyolított IV. Taksonyi Futásnak. A legszembeötlőbb, hogy mindkét felnőtteknek kiírt számban – 4 és 12 km-en – pontosan ugyanannyian indultak, vagyis 68-an. Sok gyerek, fiatal futott, közel annyian, mint a felnőttek. Ők csak méterekben mért távokon versenyeztek, lelkesedésben azonban nem volt hiány. „Csodálatos élményeim vannak róluk, látni őket a rajtszámmal, mindenki első akar lenni, öröm nézni őket, ahogy megbirkóznak a megadott távval – lelkendezett Miroslav Kontár főszervező, aki maga is futó, és nem hagyta ki ezt az alkalmat sem. – Nincs olyan pandémia, ami megakadályozna abban, hogy részt vegyek a versenyen. Lefutottam a három utcai körből álló hosszabbik távot, jó benyomásokkal, helyezésem azonban nem sokat ér.” 

4 km-en a vágsellyei Duslo Futóklub színeiben Adam Klbik nyert, meggyőző fölénnyel, 12 km-en az érsekújvári AC futója, Szarka Gergő volt a leggyorsabb, közel 20 másodperces előnnyel. „Összesen 267-en kaptak rajtszámot, aznap elárasztották a futók falunk utcáit. Versenyünket a rendőrség közreműködésével tettük biztonságosabbá. Évről évre egyre több a szemlélődő a pálya körül, hogy közelről lássák a legjobbakat és azokat is, akik önmagukat győzik le a táv megtételekor – folytatta a főszervező, aki a DAM Sport Taksony Polgári Társulás vezetőjeként társaival együtt teremtette meg a futóknak szükséges feltételeket. – Újra eljött közénk Juraj Benčík, aki Taksony szülötte, de Besztercebányán él, és ott lett neves atlétaedző. Annak idején ő bátorított bennünket, hogy fogjunk bele a futóverseny szervezésébe. Azóta kiderült, 15 évesen ő is megpróbálta volna, de akkor nem jött össze neki. Mi meg megvalósítottuk az álmát, amit jelenléte alatt büszkén emlegetett a körülötte lévőknek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?