Futócipőben (is) szilvesztereznek Dunaszerdahelyen

futás
Dunaszerdahely |

A hagyományok szellemében ezúttal is a sportos életvitelt népszerűsítik Dunaszerdahelyen a városi szabadidőparkban immár 19. alkalommal zajló hagyományos szilveszteri futáson, melyen a futók és kocogók erőnlétük függvényében egy, három és öt kilométeres távon tesztelhetik erőnlétüket.

Nóvumnak számít, hogy a legedzettebbek ezúttal akár tíz kilométert is futhanak. A hangulatos futószilveszter „főhadiszállása” a városi sportcsarnokban lesz. Ugyancsak a létesítményben öltöznek át a résztvevők, itt kerül sor a megmérettetést követő zárópartira. 

„Nevezni reggel kilenctől a városi sportcsarnokban lehet. Fél tizenegykor a legapróbbak futásával rajtol el a rendezvény, a gyerekek egyébként 200 métert futnak. A felnőttek tizenegy órakor egyszerre vágnak neki az általuk választott távnak. A célbafutók, főleg a rendezvény stabil résztvevői, ezúttal a négylevelű lóhere szárát ábrázoló éremmel tehetik teljessé gyűjteményüket. A gyermekeket oklevéllel is jutalmazzuk. A futókat virslipartira invitáljuk, a tombolában sok díj talál gazdára. Szilveszter lévén a verseny befejezése után pezsgővel koccintunk az előttünk álló 2020-as évre. Tavaly új részvételi csúcs, 406 (!) résztvevő neve került a krónikába, idén ötszáz érmet készíttettünk. A részvétel természetesen ingyenes, mindenkit szeretettel várunk” – tájékoztatta lapunkat, invitálta a mozgás szerelmeseit a leköszönő esztendőt záró vigasságok rajtját megelőző bemelegítésre Vajas Roland, a Csallóközi Marathon Club Žitný ostrov elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?