Folytatódik a Spartak európai kupakalandja

<p>Harmadik kupaellenfelén is túljutott a Spartak Trnava, első akadályán fennakadt az FC Senica a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában.</p>

A nagyszombatiak kilencven perc alatt ledolgozták 1:2-es szófiai hátrányukat, a hosszabbításban már gól nem esett, s végül 11-esekkel 5:4-es győzelmet aratva búcsúztatták a Levszki Szófiát. A kupaújonc Senica gólt sem rúgott a Red Bull Salzburgnak, s az idegenbeli 0:1 után otthon 0:3-ra kikapott, s ezzel kiesett.

Tomaček találatai
Feszültségekkel teli mérkőzést látott Nagyszombatban a több mint 12 ezer néző. Még az összecsapás forgatókönyve is azonos volt a szófiaival, mert ezúttal is a vendégek szereztek vezetést, amire a Spartak két Tomaček-góllal válaszolt. „Szerintem ez volt csapatunk legjobb teljesítménye az elmúlt fél évben, mióta itt vagyok, s a légkör is ennek megfelelően alakult – mondta a galántai csatár, aki a mérkőzés hőse volt, hiszen góljain kívül az egyik tizenegyest is értékesítette. – 3:1-re is növelhettem volna az előnyünket, de ezt csak akkor sajnálnám, ha nem jutunk tovább. Eddig megy a játék, és remélem, ilyen lesz a folytatás is.”
Minden a ráadás utáni tizenegyespárbajban dőlt el. A szófiaiak legelső lövését Raška hárította, s valójában ez volt a sorozat meghatározó mozzanata, mert utána valamennyi játékos értékesítette a tizenegyest, s így alakult ki az 5:4 a Spartak javára. „A második félidőben olyan fölénybe kerültünk, hogy már rendes játékidőben eldönthettük volna a párharc sorsát – nyilatkozta Pavel Hoftych, a Spartak cseh vezetőedzője. – Tomaček kiválóan játszott, harmadik góljával eldönthette volna a továbbjutást. Megemelem kalapomat a nézők és játékosaim előtt, hiszen nagyon nehéz mérkőzéssorozatban vagyunk.”

Tanult a kupaújonc
Kiszolgáltatottabb helyzetben játszotta le a visszavágót az FK Senica, amely a salzburgi 0:1 után már tizedik percben hátrányba került, s így már gyorsan lefutottnak tűnt a párharc. A szünet után szerzett két Alan-gól végleg megpecsételte a kupaújonc hazaiak sorsát. „Az ellenfél megmutatta, hogy sokkal jobb játékosai vannak, amivel nem szeretném megsérteni védenceimet – vélekedett Stanislav Griga, az FC Senica vezetőedzője. – Bárcsak minden hónapban játszhatnánk egy ilyen mérkőzést.”
Dušan Švento, a Salzburg szlovák légiósa szerint a tapasztaltabb együttes lépett tovább. „Kicsit meglepett a Senica, mert támadóbb felfogásban futballozott, mint az első mérkőzésen, ezért számunkra könnyebb volt boldogulni” – kommentálta a csapat kiütéses sikerét Švento, akinek szöglete után Alan fejelte a Salzburg második gólját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?