Folytatódik a csapatépítés

Hannoverben tizenegy nap múlva kezdődik a Német-kupa nemzetközi jégkorongtorna, melyen öt csapat vesz részt. Ezúttal a szlovák válogatott is ott lesz az ötnapos seregszemlén. František Hossa vezetőedző a tegnap délutáni sajtótájékoztatón közölte, kik kerültek a 25-ös keretbe.

A játékossztrájk miatt szünetelnek a küzdelmek a kanadai-amerikai profi bajnokságban, a legjobb szlovák NHL-es hokisok azonban nincsenek a nevezettek között. Miért?

Gáboríkék már a múltban bizonyítottak, nagyon jól tudjuk, mit tudnak. A többi tehetséges hokis elég keveset játszott még címeres mezben, ezért döntöttünk úgy, hogy Hannoverben ők kapnak játéklehetőséget. A következő tornán, a decemberi Loto-kupán már a legerősebb összetételben fogunk játszani. Nem tudni, hogyan alakulnak a dolgok a tengerentúlon, az is előfordulhat, hogy az NHL-ből senkit sem engednek el a májusi világbajnokságra. Erre is gondoltunk, amikor a nevezést készítettük. Folytatódik a csapatépítés, azon fáradozunk, hogy ütőképes együttes lépjen jégre a hét hónap múlva sorra kerülő vb-n.

A Német-kupára 22 hokist neveztek a csapatok, Szlovákia viszont 25 játékossal szerepelhet...

Mivel csak nekünk nem lesz szünnapunk, zsinórban négy mérkőzést játszunk, ennek köszönhetően három korongozóval kiegészíthettük a keretet.

Összesen tizennyolc csapat játékosai találhatók a mostani válogatottban. Voltak olyanok, akik sérülés vagy betegség miatt kimaradtak?

Murín kapus a térdét fájlalja, ezért nem utazhat, viszont Rasťo Pavlikovský a jövő hétre felépül.

Mit tud az ellenfelekről?

A nevezések alapján nehéz meccsek várnak ránk, hiszen az amerikaiaknál és a kanadaiaknál több NHL-es hokis is játszik majd, a házigazda németek és a svájciak legjobbjaikat szerepeltetik. Tehát színvonalas meccsekre van kilátás. Az erőviszonyokat figyelembe véve bármilyen dobogós helyezéssel elégedettek lennénk.

Hol készülnek a hannoveri seregszemlére?

Pozsonyban, az Ondrej Nepela Téli Stadionban. November 8-án találkozunk, s két nap alatt három edzést tartunk, majd 10-én utazunk Németországba.

A KERET

Rastislav Staňa (Södertälje), Karol Križan (Zvolen–Martin Štrbák, Jiří Bicek, Imrich Petrík (mindhárom Košice), Radoslav Suchý (Poprad), Dominik Graňák, Boris Žabka (mindkettő Slavia Praha), Jaroslav Obšut (Lulea), Branislav Mezei (Třinec), Peter Smrek, Ivan Čiernik (mindkettő Wolfsburg), Martin Bartek (Lukko Rauma), Rastislav Pavlikovský, Marcel Hossa (Mora IK), Miroslav Zálešák (Skalica), Peter Fabuš (Trenčín), Roman Kukumberg (Nyizsnyekamszk), Ľubomír Bartečko (Dinamo Moszkva), Martin Cibák (Plzeň), Ľubomír Vaic (Liberec), Tomáš Harant (Karlovy Vary). (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?