Folytatja jó sorozatát Šebo?

<p>Kétgólos előnnyel várja a Slovan labdarúgó BL-selejtező második fordulójának mai (18.00), Tobol Kosztanaj elleni visszavágóját. Nem lesz könnyű dolga az égszínkék együttesnek a kazah bajnok otthonában, hiszen a Tobol Pozsonyban is több formás támadást vezetett.</p>

Az első meccsen kiállított Juraj Halenár nem léphet pályára, csakúgy, mint a tavalyi piros lapja miatti eltiltását töltő Radek Dosoudil.
„Egy gólt kell szereznünk, és akkor továbbjutunk, hiszen akkor a hazaiaknak négy találat kellene a harmadik fordulóba kerüléshez. Pozsonyban megleptek bennünket a kazahok, mert egészen máshogy játszottak, mint ahogy arra a DVD-felvételek alapján számítottunk – olvasható a Slovan honlapján a prágai Spartából érkezett Jiří Kladrubský nyilatkozata. – A vendéglátók várhatóan támadó felfogásban fognak futballozni, nekünk jól kell védekeznünk, és vigyáznunk kell az eladott labdákra. Az a legfontosabb, hogy végig fegyelmezetten, a taktikai utasításokat betartva játsszunk.”
A Slovan pénteken az újonc trencséni gárda ellen 3:1-es győzelemmel hangolt a kupameccsre. Filip Šebo ott folytatja a góllövést, ahol májusban abbahagyta, két tétmeccsen kétszer talált a hálóba. „A bajnoki találkozó hajrájában kicsit kiengedtem, mert már a rázósnak ígérkező kazahsztáni összecsapás járt a fejemben” – szögezte le Filip Šebo.
Ha a Slovan bekerül a selejtező harmadik körébe, várhatóan a ciprusi Apoel Nicosiával találkozik, amely az első mérkőzésen 2:0-ra nyert az albán Skenderbeu Korce otthonában.
„Mindent megteszünk azért, hogy Kazahsztánban sikeresek legyünk. Amíg nem jutottunk tovább, nincs értelme a következő ellenfélről beszélni” – hangsúlyozta Karel Jarolím, az égszínkékek cseh vezetőedzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?