Fociterv három évre előre

Budapest. A hivatásos labdarúgóliga szakmai bizottsága 36 fordulós, rájátszásos bajnoki rendszert javasol a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének.

Budapest. A hivatásos labdarúgóliga szakmai bizottsága 36 fordulós, rájátszásos bajnoki rendszert javasol a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének. Az elképzelés érdekessége, hogy három évre előre, vagyis 2005-ig meghatározná a lebonyolítási rendszert, figyelembe véve természetesen a nemzetközi kupanapokat és a válogatott programját is.

Ha elfogadják a liga javaslatát, a mezőny nagysága nem változik, az NB I-ben marad a 12 csapat, az NB I/B-ben a kétszer 12. A liga az ősszel még amellett kardoskodott, hogy 44 fordulós legyen az NB I-es bajnokság, de aztán az ötlet nem valósult meg, maradt a 33+5 forduló, amelyben az 5 a rájátszásra jut. A legújabb elképzelésben már eleve csak 36 forduló szerepel – 22 az alapszakaszban és 14 a rájátszásban. A javaslatot tevő szakmai bizottság hónapokon át elemezte a lehetséges variációkat, figyelembe vette az ország éghajlati viszonyait, a várható nemzetközi mérkőzéseket, a csapatok fizikai, pszichikai teherbíró képességét, és azután a 36 fordulót találta optimálisnak. Az őszi idény, az alapszakasz július közepén kezdődne, és tartana november végéig, a tavaszi idényt, azaz a rájátszást március elejétől május végéig bonyolítanák le.

Muszbek Mihály, a liga igazgatója elmondta, hogy a szerdai elnökségi ülésen nemcsak az első és a másodosztály kiírása lesz a téma, hanem valamennyi osztály és korosztály bajnokságáról dönteni fognak. Méghozzá évekre előre. Tehát, ha a javaslatot a testület elfogadja, már most nyáron lehet tudni, hogy miként alakul egy NB I-es klub 2005-ös programja. Persze nem napra lebontva, a dátumokat csak a következő évre határoznák meg, hiszen a távolabbi jövő naptári beosztásához már tudni kell egyebek közt a válogatott mér-kőzéseit. Egyáltalán nem mindegy, hogy kijut-e például a nemzeti tizenegy a 2004-es Eb-re.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?