Feszültség a magyar női váltóban

<p>Az utolsó helyen végzett előfutamában a szocsi téli olimpián a magyar női rövidpályás-gyorskorcsolyaváltó, így jövő héten csak a B döntőben folytathatja. A csapat tagjai azonban nemcsak az elrontott futam miatt voltak idegesek.</p>

A magyar váltó tavaly Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia összetételben harcolta ki az olimpiai kvótát, miután a korábbi csapattag Darázs Rózsa az első sikertelen kvalifikáció után bejelentette visszavonulását. Később azonban meggondolta magát, és vissza is került a csapatba. A lányok között ekkorra állítólag megromlott a viszony. Darázs Rózsa – akinek édesapja, Darázs István a csapatvezető a válogatottnál – azonban bekerült az „utazó keretbe”, és tegnap meglepetésre versenyzett is. Kónya Zsófia ugyanis betegségből lábadozik, és állítólag nem volt százszázalékos állapotban. A verseny után Heidum Bernadett nagyon élesen fogalmazott: „Ez már nem az a váltó, amelyikkel érmes lettem az Európa-bajnokságon, utána pedig az Universiadén. Nemcsak az összeállításra gondolok, hanem egyénekre lebontva sem.” De hogy miért nem tudott a csapat úgy teljesíteni, ahogy várták – vagyis jobban tartani a lépést az oroszokkal, mert a végül továbbjutó kanadaiakat és a koreaiakat nem volt esélyük megszorítani –, arról Heidum nem akart beszélni. „Ezt majd elmondják az illetékesek, én nem fertőzöm a fejemet ezzel.”Az olimpiára csak nyolc váltó jutott ki, a mai második előfutamban pedig Hollandiát kizárták, ezért a B-döntőben csak három csapat lesz (az előfutamokból továbbjutott négy csapat az A-döntőben küzd az aranyért). Ha tehát a magyarok valakit megelőznek, már pontszerzők. „Reméljük, Zsófi addigra rendbe jön, bár nem csak az ő hiánya miatt voltunk ennyire gyengék” – mondta Keszler Andrea.Heidum Bernadett pedig néhány órával a verseny után felrakott egy képet a csapatról a Facebook-ra: „Mindenki nyugodjon le! Van túrórudink!” A fotón egyébként négy gyorskoris lány mosolyog a vágyott édességgel – Darázs Rózsa hiányzik … 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?