Férfi kézilabda Eb - Mocsai: eljött a holtpont

Herning |

<p>Habár a dániai férfi Európa-bajnokságon szereplő magyar kézilabda-válogatottnak lett volna lehetősége arra, hogy vasárnap eddzen középdöntős csoportja helyszínén, a Jyske Bank Boxenben, a szakmai stáb úgy döntött, nem él ezzel a lehetőséggel, és inkább a regenerációra fekteti a hangsúlyt.</p>

"Minden világversenyen bekövetkezik egy holtpont a játékosok fizikai állapotában, úgy érezzük, ez most jött el. - mondta el Mocsai Lajos szövetségi kapitány. - Éppen ezért vasárnap a taktikai elemzés mellett a regenerációé a főszerep, a csapat a videózáson túl konditermi edzésen vesz részt. Mivel hétfőn későn, este fél kilenckor lépünk pályára, délelőtt majd intenzív taktikai edzést tartok a csapatnak, aztán nekiugrunk a dánoknak."
   

A szakember hozzátette: nagyon komoly eredménynek tartja, hogy a csoportküzdelmekből egy pontot tudott magával vinni a középdöntőbe a gárda, majd szombaton rendkívül könnyedén nyert a macedónok ellen.
   

"Ahhoz, hogy a legjobb hat közé kerüljünk, további pontra, pontokra van szükségünk a hátralévő két mérkőzésen. Már most látszik, hogy rendkívül jó eséllyel pályázunk a legjobb nyolc közé kerülésre, azaz megőrizhetjük helyünket a kontinens legjobbjai között. Ez rendkívül örvendetes, azon dolgozunk, hogy amennyire csak lehet, még előrébb lépjünk" - tette hozzá Mocsai Lajos.
   

Erdélyi Gábor csapatorvos elmondta, hogy több játékoson is "keresztülment" egy felső légúti vírusos betegség, amely szombaton már Lékai Mátét is kínozta, a kiváló formában játszó irányítónak estére hőemelkedése is lett.
   

"Kezeljük Mátét, reméljük, nála sem tartanak egy-két napnál tovább a panaszok. Rajta kívül egy-két játékos ütéseket kapott a macedónok ellen, de ezek kezelhető, kisebb sérülések" - nyilatkozott dr. Erdélyi Gábor.
   

"Sajnos szombatra lebetegedtem kissé, a közérzetem is rossz volt, és hőemelkedésem lett, de a kezelések hatására vasárnapra javult a helyzet - hangsúlyozta Lékai Máté.- Nagyon remélem, hogy Dánia ellen pályára léphetek, mindent megteszünk, hogy a játékunkban látott folyamatos javulás tovább folytatódjon."
   

A macedónok ellen négy gólt szerző Nagy Kornél kiemelte: örül, hogy  végre hozzá tudott tenni a csapat teljesítményéhez. Ahogy fogalmazott, a dánokkal a legkeményebb ellenfél következik, amely címvédőként saját közönsége előtt szerepelhet.
   

A két csapat legutóbb tavaly, a világbajnokság barcelonai negyeddöntőjében találkozott egymással, a Mocsai-csapat akkor hétgólos hátrányba került a félidőben (18-11), végül azonban szorossá tudta tenni az összecsapást, de így is 28-26-os vereséget szenvedett.
   

Az I. csoport további programja:
    Herning:
    hétfő:
    -----
Macedónia-Izland 16.00
Ausztria-Spanyolország 18.15
Dánia-MAGYARORSZÁG 20.30
    szerda:
    ---------
Macedónia-Spanyolország 16.00
Ausztria-MAGYARORSZÁG 18.15
Dánia-Izland 20.30
   

A csoport állása: 1. Dánia 6 pont, 2. Spanyolország 4, 3. Izland 3 (88-87), 4. MAGYARORSZÁG 3  (85-86), 5. Macedónia 2, 6. Ausztria 0
   

A csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik az ötödik helyért lép pályára.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?