Felvidéki Labdarúgó-bajnokság: szesztai feltörés, udvardi elsőség

Udvard

A keleti végekről érkezett Szeszta okozta a legnagyobb meglepetést, de a bajnok Udvard lett a XI. Felvidéki Labdarúgó-bajnokságon. Négy helyszínen csoportmeccsekkel indult a torna, majd kieséses rendszerben folytatták a Martosi Rendezvényligetben.

Amíg a mezőny azzal ismerkedett, hogy hol fekszik Szeszta, addig a Kassa-vidéki járás alig ezer lakosú települését képviselő fiúk Ógyallán végigverték a mezőnyt. Még a vendéglátó OFC Gyallát is legyőzték 1:0-ra, hetet rúgtak a Pédernek (7:1) és négyet a balonyiaknak (4:1). A címvédő Léva is sorra verte csoportbeli ellenfeleit, a bajnokság legelső győztese, az újra esélyes Udvard kezdeti botlását (5:5 a naszvadiakkal) követően már egymás után vette az akadályokat. De ez még csak a bemelegítés volt!

Minden a kieséses rendszerben dőlt el, ismét a teljes mezőnnyel. Szeszta folytatta a gólgyártást, de Léva és Udvard sem adta alább. Az elődöntő egyik ágán Szeszta újra Ógyallával került össze, és ezúttal alulmaradt (2:3). „Nem érdemelték meg a vereséget. Az utolsó percben büntetőt rúghattak volna, ha megadják. Helyette ők kaptak gólt, és csak a bronzért játszhattak. Az a mérkőzés pedig közvetlenül a vereségük után következett, és simán (5:1) kikaptak a Lévától, végül negyedikek lettek. A fiatalokból álló keleti csapat igazán helytállt. Kapusuk, Bányász Péter is remekelt, elvitte a legjobb hálóőrnek járó díjat. Ha jövőre eljönnek a szesztaiak, éremesélyesként indulhatnak” – méltatta szereplésüket Méry János főszervező.

A másik ágon előrehozott döntőt láttak a legjobb négy között. Udvard visszavágott a tavaly elszenvedett vereségért, és 4:2-vel oszlatta szét a lévaiak újabb győzelmi álmait. „Megérdemelten nyertek, s végül a papírforma szerint a bajnoki címet is megszerezték 4:2-es döntőbeli győzelmükkel Ógyalla ellen. A lévai mellett a másik olyan erős csapatról van szó, amelyik a bajnokság elejétől ugyanazokra a játékosokra támaszkodhat – esetükben a Pristač fivérekre – , kiegészítve az azóta feltűnt fiatalokkal. Ráadásul Lukáš 21 találattal a gólkirályi címet is megszerezte” – mérlegelt Gubík László ötletgazda, aki ezúttal nem húzott csukát, de szervezőként tapasztalta, hogy bevált a jelenlegi 16 csapatos lebonyolítás, és jövőre is folytatni szeretné két, rendszeresen megrendezendő bajnokságuk egyikét.

Jegyzőkönyv

XI. FELVIDÉKI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG

A csoport (Martosi Rendezvényliget): Vágfüzes–Martos 2:1, Esterházy Akadémia–Léva 0:2, Léva–Vágfüzes 5:1, Martos–Eszterházy Akadémia 3:1, Léva–Martos 7:3, Esterházy Akadémia–Vágfüzes 1:3.

A sorrend: 1. Léva 9 (22:4), 2. Vágfüzes 6 (6:7), 3. Martos 3 (7:10), 4. Esterházy Akadémia 0 (2:15).

B csoport (Naszvad, sportcsarnok): Udvard–Naszvad United 5:5, Udvard–Újvár FC 7:1, Udvard–Farnad 5:2, Farnad–Újvár FC 2:1, Naszvad United–Farnad 4:3, Naszvad–Újvár FC 4:1.

A sorrend: 1. Udvard 7 (17:8), 2. Naszvad United 7 (13:9), 3. Farnad 3, 4. Újvár FC 0.

C csoport (Ógyalla, Feszty Árpád Alapiskola): OFC Gyalla–Balonyi Öregfiúk 2:0, Péder–Szeszta 1:7, OFC Gyalla–Szeszta 0:1, Péder–Balonyi Öregfiúk 4:1, OFC Gyalla–Péder 4:0, Szeszta–Balonyi Öregfiúk 4:1.

A sorrend: 1. Szeszta 9, 2. OFC Gyalla 6, 3. Péder 3, 4. Balonyi Öregfiúk 0.

D csoport (Dél-Komárom, Czibor Zoltán Városi Sporttelep): Dunamocs–Komárom 2:1, Tejfalu-Somorja–Dunamocs 5:1, Dunamocs–Csallóköznádasd 3:2, Tejfalu-Somorja–Csallóköznádasd 0:0, Csallóköznádasd–Komárom 0:4, Tejfalu-Somorja–Komárom 3:0.

A sorrend: 1. Tejfalu-Somorja 7, 2. Dunamocs 6, 3. Komárom 3, 4. Csallóköznádasd 1.

Kieséses szakasz (Martosi Rendezvényliget) – nyolcaddöntő: Léva–Balony 14:1, Naszvad–Komárom 8:0, Udvard–Csallóköznádasd 5:2, Vágfüzes–Péder 6:1, Szeszta–Esterházy Akadémia 6:3, Dunamocs–Farnad 5:1, Tejfalu–Érsekújvár 3:4, Ógyalla–Martos 5:1.

Negyeddöntő: Léva–Naszvad 5:1, Udvard–Vágfüzes 7:0, Szeszta–Dunamocs 6:1, Érsekújvár–Ógyalla 3:5.

Elődöntő: Léva–Udvard 2:4, Szeszta–Ógyalla 2:3.

Bronzmeccs: Léva–Szeszta 5:1.

Döntő: Udvard–Ógyalla 4:2.

A győztes csapat: Pristač Lukáš, Pristač Tomáš, Takač Tomáš, Kővári Zoltán, Galla Richard, Richter Mário, Bórik Adrián, Ďurica Boris.

Díjazottak (Dibusz Dénes, a Fradi naszvadi gyökerű kapusa küldte a díjakat) – gólkirály: Pristač Lukáš (Udvard) 21 találattal; a legjobb kapus: Bányász Péter (Szeszta).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?