Félmilliárd eurós veszteséget könyvelt el a Barcelona

Joan Laporta

Félmilliárd eurós nagyságrendű veszteséget könyvelt el az elmúlt idényben az FC Barcelona.

A klub 2020/21-es szezonra vonatkozó pénzügyi jelentése szerint 481 millió euró volt az adózás utáni veszteség, melynek jelentős része – 181 millió – annak a következményeként jött össze, hogy a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött kellett megrendezni a mérkőzéseket. Ehhez adódtak hozzá a klubhoz kötődő termékek árusításából befolyó összegek csökkenése, illetve további, a korábbiakhoz képest visszaesést mutató tételek.

A bevételek 26 százalékkal, 631 millió euróra csökkentek, miközben a kiadások 19 százalékkal, 1,136 milliárdra nőttek, ami 505 milliós működési veszteséget jelent.

Joan Laporta klubelnök két hónapja azt közölte, hogy a Barcelona adósságállománya 1,35 milliárd euró. Emiatt távozott Lionel Messi, akit a katalán klub már nem engedhetett meg magának, illetve kölcsönadta Antoine Griezmannt is.

Ferran Reverer vezérigazgató a korábbi vezetőséget okolta a pénzügyi nehézségért, mert szerinte úgy igazolt játékosokat, hogy tisztában volt vele, nem tudja majd fizetni őket. Példaként említette Griezmann és Philippe Coutinho megszerzését, de jelentős tétel volt Ousmane Dembélé szerződtetése is.

Az új vezetés – Laporta márciusban váltotta az elnöki pozícióban Josep Bartomeut – kénytelen volt a fizetési plafont radikálisan, 97 millióra csökkenteni, ami 285 millióval kevesebb, mint az előző évi. Reverer úgy vélekedett, hogy ha folytatják a megkezdett utat és a klub akadémiáján nevelkedőkre számítanak a következő időszakban, körülbelül öt év kell ahhoz, hogy újra nyereséget tudjanak elkönyvelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?