Felháborodás Bormióban

Bormió. Az alpesisí-világbajnokságon szinte minden érintett felháborodással és értetlenséggel fogadta a szervezők döntését, miszerint – a közvetítésért felelős olasz állami televízió dolgozóinak sztrájkja miatt – szerdáról csütörtökre (9.30, 13.00) halasztották a férfiak óriás-műlesikló számát.

Az osztrák Benjamin Raich, aki kombinációban aranyérmet szerzett, nemigen lepődött meg, hogy elmaradt a tegnapi óriás-műlesiklásČTK/AP-felvétel „Még soha nem tapasztaltam hasonlót egy világversenyen. Ráadásul gyönyörű az idő is, tökéletesek lettek volna a körülmények. Fél órával a rajt előtt tudtuk meg, hogy mi is történik, sokáig nem akartam hinni a fülemnek” – mondta az osztrákok szakágvezetője, Hans Pum. A kombinációban aranyérmes Benjamin Raich ugyanakkor bevallotta, hogy nem igazán lepődött meg: „Ez illik a világbajnokság eddigi lebonyolításához, amit a teljes káosz jellemez. Hihetetlen, hogy ez megtörténhetett. Normális esetben az ember örül, ha egy vb-n lehet, most nem ez a helyzet.”

„Nagyon mérgesek és csalódottak vagyunk” – jelentette ki a nemzetközi szövetség főtitkára, Sarah Lewis, aki hozzátette: „156 versenyző állt készen, és várta a rajt pillanatát. Ezenkívül sok szurkoló is külön erre a számra utazott ide, hiszen ez a világbajnokság egyik leglátványosabb eseménye.”

Mindeközben a jelenkor egyik legkiválóbb síelője, Bode Miller forradalmi változtatásokra készül kedvenc sportágában, s ez természetesen saját pályafutását is befolyásolná. A tervek között szerepel, hogy riválissorozatot szervezne a Világkupának, de saját proficsapat összeállítását sem tartja elképzelhetetlennek. „Csapattársammal, Erik Schlopyval már többször beszélgettem erről. Úgy gondoljuk, hogy rosszul mennek a mostani csapat anyagi ügyei. Több társunk is kevés jövedelemhez jut, alig tudja eltartani magát a pénzdíjakból. Ha csapatot alakítanánk, akkor mindenki állandó fizetéssel rendelkezne, nem függne a mostani mértékben az eredményességtől” – írta Miller a Denver Post szerdai számában. A 27 éves, kétszeres olimpiai ezüstérmes, az összetett Világkupa-sorozat idei listavezetője a bormiói vb első számában, a férfi szuper-óriásműlesiklásban nem talált legyőzőre, majd lesiklásban is a legjobbnak bizonyult. ĺgy most már négyszeres világbajnoknak vallhatja magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?