Felborult a pálya, de hiába: ötödszörre sem győzte le a DAC a rózsahegyieket

dac

A DAC labdarúgócsapata 0:0-s döntetlent játszott a rózsahegyiekkel a Niké Liga felsőházi rájátszásában.

Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője nem húzott váratlant, ugyanannak a tizenegy játékosnak szavazott bizalmat vasárnap délután, akik legutóbb a Slovan ellen is kezdtek. Két kisebb jubileumra került sor a rózsahegyiek elleni mérkőzésen, egyrészt ez volt a DAC 150. meccse a MOL Arénában (ha beleszámoljuk a felkészülési találkozókat is), másrészt Milan Dimun századszor öltötte magára a sárga-kék mezt.

Meccs előtti nyilatkozatában hiába kérte a DAC vezetőedzője, hogy minden szurkoló jöjjön a stadionba, amikor elfoglalta helyét a kispadon, az egész szezon egyik legfoghíjasabb B-szektorának látványa tárult elé. A B-közép nem csak létszámra, de hangerőre sem volt az igazi…. 

A játék egy hazai akcióval kezdődött, Vitális labdaszerzése és Andzouana cselsorozata végén Trusa már a 3. percben letesztelte egy fejessel Frühwaldot. Negyed óra altatás következett eseménytelen és ötlettelen mezőnyjátékkal, majd a vendégek is eljutottak a kapuig, Tučný gurított Popovics kezébe. Hasonlóan „nehéz” dolga volt a túloldalon Frühwaldnak Trusa próbálkozásánál. 

A kispadok között paprikásabb volt a hangulat, mint a pályán: amikor Koné odacsapott Malýnak, a vendégek edzője, Smetana könyöklésről fantáziált, emiatt pedig szóváltásba keveredett a hazaiak asszisztensével, Borbély Balázzsal.

Andzouana lapos beadása a 35. percben elég jó minőségű volt ahhoz, hogy gólpassz legyen, de valahogy mindenki lemaradt róla, a labda keresztbe gurult a kapu előtt. Jöhetett volna a rózsahegyi gól is, de az üresen hagyott Selecký szerencsétlenül ért bele egy beadásba. 

A második félidő DAC-nyomással kezdődött, az 52. percben a jubiláló Dimun lökete szállt centikkel fölé, majd Brunetti lábáról gólhelyzetben lopta le a labdát Maslo. 

A hazaiak továbbra sem találták a rést, így Munoz pályára küldte a ramadán böjtje alatt elfeledett Ramadant. A szíriai szélső gyorsan zűrzavart okozott, egy éles lövéséről hajszállal maradt le a berobbanó Trusa.

A hajrában teljesen beszorult a vendégcsapat, Frühwald a 85. percben óriási szerencsével védett, majd Andzouana lövését bravúrral ütötte szögletre. Feldőlt a pálya, Redzic beadását is kiütötte a rózsahegyi kapus, volt egy tizenegyesgyanús szituáció is, de hiába – maradt a 0:0, a DAC ötödször sem tudta legyőzni a szezonban a liptóiakat.

A sárga-kékek a következő fordulóban, jövő vasárnap a Slovant fogadják.

Jegyzőkönyv

DAC–Ružomberok 0:0

Játékvezető: Smolák, 4651 néző.

Sárga lap: Dimun, ill. Hladík, Mojžiš

DAC: Popovics–Andzouana, Csinger, Kacsaraba, Brunetti, Mendez (75. Redzic)–Herc (64. Ramadan), Dimun, Vitális (87. Dolcek)–Trusa, Koné (75. Gouré)

RUŽOMBEROK: Frühwald–Malý, Maslo, Mojžiš–Luterán, Lavrinčík, Múdry, Selecký–Hladík (87. Jackuliak), Chrien (70. Boďa), Tučný (60. Domonkos).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?