<p>Fazekas Róbert diszkoszvető ügyében a hatéves eltiltásról szóló határozatot hagyta helyben a Kúria szerdán.</p>
Fazekas Róbert hatéves eltiltását hagyta helyben a Kúria
Budapest |
A londoni olimpia előtt, 2012. július 10-én derült ki, hogy az akkor 37 éves Fazekas Róbertet a Magyar Olimpiai Bizottság nem nevezte a játékokra, mivel a szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt mutatták ki. A doppingbizottság elsőfokú határozatában bizonyítottnak látta az atléta bűnösségét és nyolc évre eltiltotta. Fazekas fellebbezésére a másodfokú doppingbizottság megállapította, hogy a versenyző nem szándékosan doppingolt, és bár a zéró toleranciára hivatkozva nem mentette fel, büntetését hat évre mérsékelte. A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében az eliltást tavaly ősszel három évre csökkentette, így az 2015-ben lejárt. Ennek ellenére továbbra sem versenyezhetett, mert a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) vitatta a magyar bíróság hatáskörét. A Magyar Antidopping Csoport (MACS) ugyanakkor visszahelyezte vizsgálati programjába a diszkoszvetőt, ami az előszobája annak, hogy valaki visszakapja a versenyengedélyét. A MASZ tavaly ősszel felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, egyben kérte a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését. A tárgyalásra leghamarabb ősszel került volna sor, de - mint Fazekas jogi képviselője, Czeglédy Csaba az MTI-nek elmondta - az atléta soronkívüliséget kért, hogy az ügy eldőljön az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpiáig. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria szerdán hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletét, érdemben elbírálta, és elutasította a sportoló eredeti keresetét, amelyet a hatéves eltiltásáról szóló határozat ellen nyújtott be. Baka András tanácsa kimondta, hogy a doppingvétség elkövetése tény, a sportoló sem vitatta, hogy egy nanogrammnyi tiltott szert találtak a szervezetében. Szándékosság nem, csupán gondatlanság terheli, de a zéró tolerancia elvére hivatkozva a Kúria elutasította a keresetét, vagyis a hatéves eltiltás van érvényben. A bíró a konkrét üggyel kapcsolatban hangsúlyozta: mindenkinek viselnie kell a táplálékkiegészítő fogyasztásának kockázatát. Czeglédy Csaba elmondta: mivel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályozása a gondatlanság körében tavaly enyhült, Fazekas Róbert korábban kérvényezte, hogy mérsékeljék az eltiltását. Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője azt mondta, hogy erre akkor kerülhet sor, amikor befejeződik a bírósági eljárás. Ennek megfelelően az atléta szerdán ismét kérelmezte eltiltása hatról négy évre csökkentését. Ha ez bekövetkezik, július 6-ától ismét versenyezhet, de már nem célja a riói indulás. "A történtek tükrében sem szeretném a sportolást befejezni, bőven érzek még magamban erőt. Az olimpiai részvételről viszont lemondtam. Az elmúlt hónapok történései úgy megviseltek, hogy képtelen voltam egy ilyen fontos versenyre megfelelően felkészülni" - mondta az MTI-nek Fazekas Róbert. Czeglédy Csaba emlékeztetett, hogy a Kúria döntéséig azért telt el négy év, mert évekig tartó jogi vita folyt arról, hogy a MASZ számít-e alperesnek az ügyben. A szövetség illetékesei úgy érveltek, hogy a doppingfegyelmi határozatot nem ők hozták Fazekassal szemben. Baka András tanácsa azonban szerdán leszögezte, hogy a doppingeljárások a sportági szakszövetségek speciális fegyelmi eljárásai, a MACS ezekben csupán ügyviteli feladatot lát el. A MASZ korábban arra is hivatkozott, hogy magyar bíróság nem járhat el doppingügyben, a felperesnek nemzetközi bírósághoz kellene fordulnia, de a Kúria ezt is cáfolta. "Örülök, hogy a jogi keszekuszaságban a Kúria egyértelmű irányt mutatott, és kimondta, hogy a doppingeljárások a szakszövetségek fegyelmi eljárásai" - nyilatkozta az ügyvéd. Hozzátette: Fazekas Róberttel együtt üdvözli, hogy a Kúria egyértelművé tette, a zéró tolerancia elvének kell érvényesülnie". Az ügyvéd hangsúlyozta: egyetértenek a MASZ-szal abban, hogy a sportjognak ez a területe teljesen szabályozatlan, ezért ki kellene dolgozni, hogy a sportoló bizonyítani tudja a gondatlanságát vagy annak hiányát, ugyanis "itt emberi sorsokról és magyar sportsikerekről van szó" - mondta. A 2002-ben Európa-bajnok, 2003-ban pedig világbajnoki ezüstérmes Fazekas a 2004-es athéni olimpián megnyerte a diszkoszvetést, de a doppingvizsgálaton nem adott elegendő mintát, elhagyta az ellenőrzés helyszínét. Ez doppingvétségnek minősült, ezért megfosztották aranyérmétől és akkor két évre tiltották el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.