Ezüst- és bronzérmek hada a berlini úszó Európa-bajnokságon

Berlin |

<p>Balog Gábor bronzérmet nyert 200 méter háton a berlini úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján. A döntő másik magyar résztvevője, Bernek Péter negyedik lett.</p>

A német Christian Diener nagyon "bekezdett" a verseny elején, mögötte Balog volt a második 50 és 100 méter után is. Ezt követően a szám címvédője és világbajnoki ezüstérmese, a lengyel Radoslaw Kawecki begyújtotta a rakétákat és az élre állt. Az utolsó 50 méteren Bernek is megközelítette honfitársát és Dienert, de már nem tudta utolérni őket, ahogy Balog sem Dienert.

Balog 1:57.47 perccel lett harmadik, míg Bernek tőle öt századdal elmaradva negyedik. Előbbi fél másodpercet javított a pénteki elődöntőben úszott idején, míg utóbbi elmaradt tőle 11 századdal.

"Ezért jöttem Berlinbe, hogy érmes legyek! Titkon nagyon bíztam benne, de nem akartam elkiabálni, az Eb előtt inkább csak annyit mondtam, ha kérdeztek, hogy az 1-4. helyek egyikére várom magam. Bronz lett belőle, nagyon boldog vagyok. Utoljára 2008-ban álltam dobogón, amikor ezüstöt nyertem az ifjúsági Európa-bajnokságon, de nemzetközi felnőttversenyen nem volt érmem. Legalábbis máig nem" - nyilatkozta az MTI-nek boldogan Balog, ugyanakkor Bernek Péter rendkívül csalódottan értékelt: "Legalább ezüstre számítottam magamtól, ehhez képest semmilyen érmet nem nyertem. Nagyon lassan kezdtem, kicsit stresszes is voltam a start előtt. Ezt eltoltam rendesen."

A Vasas háromszoros világbajnoka, Hosszú Katinka teljessé tette medálgyűjteményét a német fővárosban, ugyanis korábban győzött 200 és 400 méter vegyesen, illetve 100 méter háton, tovább harmadik lett a 4x200 méteres női gyorsváltó tagjaként.

Hosszú jól kezdett, sokáig vezetett, de az utolsó 70-80 méteren az olasz Federica Pellegrini elhúzott tőle, így végül másodikként csapott célba 1:56.69 perces idejével, amivel mindössze 39 századdal maradt el idén májusban úszott országos csúcsától.

"Pici csalódást éreztem az ezüst miatt, de aztán ráébredtem, hogy soha nem úsztam döntőt nagy bajnokságon ebben a számban. Meg hát az a Pellegrini győzött, aki mégiscsak a világcsúcstartó, szóval megnyugodtam, s úgy ítélem most már meg, hogy erre a második helyre büszke lehetek" - értékelt Hosszú.

Cseh László ezüstérmet nyert 100 méter pillangón - A Kőbánya SC versenyzője második medálját gyűjtötte be a német fővárosban, ugyanis korábban győzött 200 méter vegyesen. A szám olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmese, aki a pénteki elődöntő után szétúszásra kényszerült a finálés szereplésért a francia Mehdy Metellával, lassan kezdett, csak nyolcadikként fordult, de aztán szédületes hajrával a második helyre jött fel 51.89 másodperces idejével.

"Azt hittem, hogy a jó rajt után kellőképpen gyors is vagyok, aztán kiderült, hogy nem így van, de a második ötvennel, s a hajrával elégedett vagyok" - nyilatkozta az MTI-nek Cseh László. "A nyolcas pálya jó volt, viszont nyilvánvalóan többet kell gyakorolnom ezt a számot is év közben, hogy meglegyen a kellő tapasztalat itt is."

Kapás Boglárka ezüstérmet nyert 1500 méter gyorson a berlini úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján. A 21 éves magyar versenyző harmadik medálját gyűjtötte be a német fővárosban, ugyanis korábban harmadik lett 800 méter gyorson és a 4x200 méteres női gyorsváltó tagjaként.

A BVSC úszója a verseny elején a középmezőnyben haladt, de féltávnál már harmadik volt. Nem sokkal később megelőzte, majd messze le is hagyta az olasz Martina Rita Caramignolit, de a spanyol Mireia Belmonte Garciát nem volt esélye utolérni, így simán második lett 16:03.04 perces idejével, amivel mindössze 46 századdal maradt el a tavalyi világbajnokságon úszott országos csúcsától.

"Éremért jöttem, még az arany is felsejlett, de a spanyol lány erősebb volt" - mondta az MTI-nek Kapás. "Tudatosan kezdtem a szokásosnál lassabban, úgy épült fel a taktikám, hogy fokozatosan gyorsítok, s amíg lehet, az elején tartalékolok, hogy minél tovább kitartson az erőm".

Ez volt a berlini kontinensviadal 14. magyar érme: Hosszú Katinka győzött 200 és 400 méter vegyesen, illetve 100 méter háton, Cseh László 200 méter vegyesen diadalmaskodott, ezüstérmes lett Biczó Bence 200 méter pillangón, Kapás Boglárka 1500 méter gyorson, Cseh László 100 méter pillangón, Hosszú Katinka 200 méter gyorson és a nyíltvízi szakágban 10 kilométeren Risztov Éva, 25 kilométeren pedig Olasz Anna, továbbá Baloghoz hasonlóan harmadikként zárt a női szinkrontoronyugró páros, Kormos Villő és Reisinger Zsófia, Kapás Boglárka 800 méter gyorson és a női 4x200 méteres gyorsváltó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?