Ez még csak a kezdet

A japán Kitadzsima Koszuke új olimpiai csúccsal (2:09,44) győzött, másodiknak a tehetséges magyar Gyurta Dániel csapott célba a férfi 200 méteres mellúszás szerdai döntőjében.

Gyurta ökle a levegőben. Az ezüstnek is lehet örülni. Reuters-felvételA finalét megelőzően vastag téli kesztyűben üldögélt székén a négyes pálya előtt Gyurta Dániel, hogy az utolsó pillanatig melegen tartsa minden porcikáját, majd amikor látta, hogy rászegeződik a kamera, harciasan ütött az öklével a mellkasára. A rajt úgy sikerült, ahogyan szokott, Dani volt a sereghajtó. Majd fokozatosan rákapcsolt, ám az elképesztő iramban repesztő Kitadzsimát már nem foghatta be az ifjú magyar titán, de a világrekord birtokosa, az amerikai Hansen nem úszta meg, hogy elorozza az orra elől az ezüstérmet.

Nem csalódott, kérdezték tőle a döntő után. „Életem első olimpiáján második lettem, miért lennék szomorú? Teljes mértékben elégedett vagyok, még akkor is, ha egy hajszállal gyengébb időt úsztam, mint az elődöntőben. Az idén a döntőbe jutás volt a célom Athénban, azt hiszem, ezt jócskán túlszárnyaltam. A taktikám ugyanaz volt, mint korábban, a második százon próbáltam meg lehajrázni a többieket. A finálé előtt tisztában voltam vele, a japán Kitadzsima lehet a legnagyobb ellenfelem. Ez be is jött, hiszen az amerikai Hansent sikerült lehajráznom, őt viszont már nem.” Gondolta volna az ifjú titán, hogy éremmel térhet haza az olimpiáról? – hangzott a következő kérdés. „Egészen kicsi korom óta az járt a fejemben, hogy egyszer érmet nyerjek az olimpián. Az évek során sokat fejlődtem, egyre jobban mentek az edzések, így reménykedtem abban, hogy idővel ott lehetek a legjobbak között. Tavaly, a barcelonai világbajnokságon elődöntős voltam, most mindenképpen előrébb akartam végezni. A döntőben gondolkoztam, de ez lett belőle.”

Széles István tanítványa kimagasló teljesítményt nyújtott, és a mester is boldogan nyilatkozott: „Tudtam, éreztem, hogy Kitadzsimát most még nem tudja legyőzni, a többieket viszont igen. Ez az ezüst hatalmas motivációt jelent Dani pályafutásában, még egy lépcsőfok hiányzik, hogy ő legyen a legjobb, és ezt a lépcsőfokot megpróbáljuk letudni... Tökéletesen elégedett vagyok Danival.”

Rózsa Norbert, a szám atlantai olimpiai bajnoka, sem fukarkodott a dicsérettel: „Tizenöt évesen olimpiai ezüstérmet nyerni elképesztő teljesítmény, és biztos vagyok abban, hogy ez a fiú előbb-utóbb világcsúcsot úszik. Ehhez mindössze arra van szükség, hogy gyorsuljon az első százon.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?