Európa Liga - gólgazdag lehet a spanyol házidöntő

Bukarest |

<p>Akár kifejezetten gólgazdag összecsapás is lehet a labdarúgó Európa Liga szerda esti döntője, amelyben két spanyol együttes, a 2010-ben győztes Atlético Madrid és az Athletic Bilbao találkozik egymással Bukarestben.</p>

 

Az idei szezonban mindkét csapat számos alkalommal bizonyította már, hogy alapvetően támadó felfogásban futballozik, s a második számú európai kupasorozat fináléja jól példázza, a spanyol labdarúgás nem csak a Real Madridról és az FC Barcelonáról szól.

Az Atlético sorozatban 11 mérkőzést nyert meg a döntőbe vezető úton, míg a csak baszk származású játékosokat foglalkoztató Bilbao az argentin Marcelo Bielsa vezetőedző irányítása alatt szereplésével az EL mostani kiírásának üde színfoltja lett, s a szakértők szerint a Barcelonáéhoz hasonló, labdabirtoklásra épülő játékot mutatott be a meccsein.

Az Athletic a legjobb 16 között a Manchester Unitedet búcsúztatta kettős győzelemmel, majd a negyeddöntőben a Schalke 04 esett áldozatául a baszkok támadásainak, amelyekre eddig egyetlen csapatnak sem volt igazi ellenszere az EL-ben. A döntőbe jutásért aztán a portugál Sportingot ejtették ki Bielsa tanítványai, akik közül egyértelműen kiemelkedik a világbajnok csatár, Fernando Llorente.

"Megpróbálunk természetesen, gátlások nélkül futballozni, mert csak ez vihet minket közelebb a diadalhoz" - mondta Bielsa, aki a szezon kezdete óta dolgozik a baszk klubnál. "Akármelyik korábbi mérkőzésünket nézem, a fontosságától függetlenül, sosem tapasztaltam olyan önbizalomhiányt, vagy idegességet a játékosaimon, amelyeket saját maguk nem tudtak leküzdeni."

Az Atlético - szerdai ellenfeléhez hasonlóan - neves riválisok legyőzésével jutott a fináléba. A selejtező harmadik fordulójában bekapcsolódott fővárosi alakulat többek között az olasz Laziót, a török Besiktast, a német Hannovert és a spanyol Valenciát is búcsúztatta a döntőbe vezető úton.

Diego Simeone, a klub korábbi játékosa decemberben lett vezetőedző a Madridnál, amely a nyáron gólerős támadókkal, Adrian Lopezzel, valamint a tavaly az FC Portóval Európa Ligát nyert kolumbiai Radamel Falcaóval erősített.

"A két együttes nagyon hasonló játékerőt képvisel" - nyilatkozta a 42 éves Simeone. "A szerdai egy fontos este lesz mindenki számára. Nagy büszkeség lenne a diadal. Az Atlético egy igazi kupacsapat, s biztos vagyok benne, hogy a szurkolók nagyon élvezik majd az újabb döntőt, amelyen a gárda pályára lép."

A két edző jól ismerheti egymást, a 106-szoros válogatott Simeone ugyanis utolsó 30 mérkőzését Bielsa szövetségi kapitánysága idején játszotta a nemzeti csapatban.

A Bilbao korábban még sosem nyert európai kupát, legutóbb az EL jogelődje, az UEFA Kupa 1977-es fináléjában kikapott a Juventustól. A spanyol bajnokság idei szezonjában az Athletic 3-0-ra nyert hazai pályán az Atlético ellen, míg utóbbi Madridban 2-1-re verte a baszk csapatot márciusban.

Az EL-ben - még UEFA Kupa néven - legutóbb 2007-ben csapott össze két spanyol gárda a döntőben, akkor 2-2-es rendes játékidő után a Sevilla 11-esekkel legyőzte az Espanyolt.

Az EL döntője 20:45 órakor kezdődik szerdán a bukaresti Nemzeti Stadionban, a játékvezető a német Wolfgang Stark lesz.

Várható kezdőcsapatok:

Atlético Madrid:

Thibaut Courtois - Miranda, Filipe Luis, Diego Godin, Juanfran - Gabi, Diego, Mario Suarez, Arda Turan - Adrian Lopez, Radamel Falcao

Athletic Bilbao:

Gorka Iraizoz - Andoni Iraola, Fernando Amorebieta, Jon Aurtenetxe, Javi Martinez - Markel Susaeta, Ander Iturraspe, Ander Herrera, Iker Muniain - Fernando Llorente, Ibai Gomez

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?